NMAP(1) | [FIXME: manual] | NMAP(1) |
nmap - Hálózat feltérképező és biztonsági/kapu letapogató eszköz
nmap [Letapogatási típus...] [Beállítások] {cél meghatározása}
Az Nmap („Network Mapper”) egy hálózatfelderítésre és biztonsági ellenőrzésre használható, nyílt forráskódú eszköz. Nagy hálózatok gyors feltérképezésére tervezték, ennek ellenére jól használható egyetlen számítógép ellenőrzésére is. Az Nmap egy új módon használja a nyers IP csomagokat annak kiderítésére, hogy mely számítógépek érhetők el a hálózaton, ezek a számítógépek milyen szolgáltatásokat (alkalmazás neve és változata) kínálnak fel, milyen operációs rendszert futtatnak (és annak melyik változatát), milyen csomagszűrőt/tűzfalat használnak, valamint számtalan egyéb jellemzőre. Noha az Nmap programot általában biztonsági ellenőrzésekre használják, sok hálózati rendszergazda hasznosnak fogja találni a napi rutinfeladatokban is, mint például a hálózati leltár elkészítésében, a szolgáltatások frissítésének ütemezésében, vagy egy számítógép/szolgáltatás üzemidejének meghatározásában.
Az Nmap kimenete egy lista a vizsgált célpontokról, mindegyikről kiegészítő információkkal, melyek részletessége a beállított paraméterektől függ. Ezek közül az információk közül a legfontosabb az „érdekes kapuk táblázata”. Ez a táblázat tartalmazza a kapuszámot és a protokollt, a szolgáltatás nevét és az állapotot. Az állapot lehet nyitott (open), szűrt (filtered), zárt (closed), vagy nem szűrt (unfiltered). A nyitott (open) azt jelenti, hogy a célállomáson egy alkalmazás ezen a kapun kapcsolódásra/csomagokra vár. A szűrt (filtered) azt jelenti, hogy egy tűzfal, szűrő vagy egyéb hálózati akadály lezárja a kaput, így az Nmap nem tudja megmondani, hogy ez nyitott (open) vagy zárt (closed). A zárt (closed) kapukon nincs várakozó alkalmazás, ennek ellenére ezek bármikor nyitva lehetnek. A kapuk akkor kerülnek a szűretlen (unfiltered) kategóriába, ha válaszolnak ugyan az Nmap próbáira, de az Nmap nem tudja meghatározni, hogy nyitottak (open) vagy zártak (closed). Az Nmap a nyitott|szűrt (open|filtered) és a zárt|szűrt (closed|filtered) kombinációt használja, amikor nem tudja meghatározni, hogy a kapu melyik állapotban van. A kaputáblázat tartalmazhatja a figyelő program nevét és változatszámát is, amennyiben a paraméterek között kérte ennek felderítését. Amikor IP protokoll ellenőrzést kér (-sO), az Nmap a kapuk listája helyett a támogatott IP protokollokról közöl információt.
Az érdekes kapuk táblázatának kiegészítéseként az Nmap további információkat tud szolgáltatni a célállomásról, beleértve a fordított DNS neveket, feltételezéseket az operációs rendszerről, az eszközök típusa és a MAC címek.
Az 1. példa - Egy jellegzetes Nmap letapogatás feliratú ábrán egy tipikus Nmap letapogatás látható. Ebben a példában csak a -A paramétert használtuk az operációs rendszer és a szolgáltatások érzékelésére, a parancsfájl (script) alapú ellenőrzésre és az útvonal feltárására; a -T4 paramétert a gyorsabb végrehajtásra; végül pedig a két célállomás nevét.
1. példa - Egy jellegzetes Nmap letapogatás
# nmap -A -T4 scanme.nmap.org playground Starting nmap ( https://nmap.org ) Interesting ports on scanme.nmap.org (205.217.153.62): (The 1663 ports scanned but not shown below are in state: filtered) PORT STATE SERVICE VERSION 22/tcp open ssh OpenSSH 3.9p1 (protocol 1.99) 53/tcp open domain 70/tcp closed gopher 80/tcp open http Apache httpd 2.0.52 ((Fedora)) 113/tcp closed auth Device type: general purpose Running: Linux 2.4.X|2.5.X|2.6.X OS details: Linux 2.4.7 - 2.6.11, Linux 2.6.0 - 2.6.11 Uptime 33.908 days (since Thu Jul 21 03:38:03 2005) Interesting ports on playground.nmap.org (192.168.0.40): (The 1659 ports scanned but not shown below are in state: closed) PORT STATE SERVICE VERSION 135/tcp open msrpc Microsoft Windows RPC 139/tcp open netbios-ssn 389/tcp open ldap? 445/tcp open microsoft-ds Microsoft Windows XP microsoft-ds 1002/tcp open windows-icfw? 1025/tcp open msrpc Microsoft Windows RPC 1720/tcp open H.323/Q.931 CompTek AquaGateKeeper 5800/tcp open vnc-http RealVNC 4.0 (Resolution 400x250; VNC port: 5900) 5900/tcp open vnc VNC (protocol 3.8) MAC Address: 00:A0:CC:63:85:4B (Lite-on Communications) Device type: general purpose Running: Microsoft Windows NT/2K/XP OS details: Microsoft Windows XP Pro RC1+ through final release Service Info: OSs: Windows, Windows XP Nmap finished: 2 IP addresses (2 hosts up) scanned in 88.392 seconds
Az Nmap legújabb változata a https://nmap.org címről tölthető le. A legfrissebb kézikönyv a https://nmap.org/man/ címről tölthető le.
Az Nmap Referencia Útmutató jelen magyar változatát Mlatilik Zsolt készítette a 6184-es eredeti angol változat[1] alapján <drmac68@freemail.hu>. A fordítást annak reményében készítettem, hogy megkönnyítse a magyar nyelvű felhasználók számára a program használatát. Nem tudom garantálni, hogy ez a leírás olyan teljes vagy naprakész, mint az eredeti angol változat. Ez a fordítás a Creative Commons Attribution License[2] alapján szabadon módosítható és terjeszthető.
Ez az összefoglaló akkor jelenik meg, amikor az Nmap programot paraméterek nélkül indítjuk el. A legfrissebb változata a https://nmap.org/data/nmap.usage.txt címen érhető el. Ez a lista segít emlékezni a legáltalánosabb paraméterekre, de nem helyettesíti az útmutatóban található részletes dokumentációt. Néhány rejtett paraméter szintén nem található meg ebben a listában.
Nmap 4.53 ( https://nmap.org ) Használat: nmap [Letapogatási típus(ok)] [Paraméterek] {Célpont meghatározások} CÉLPONT MEGHATÁROZÁSOK:
Átadhatók állomásnevek, IP címek, hálózatok, stb.
Pl.: scanme.nmap.org, microsoft.com/24, 192.168.0.1; 10.0.0-255.1-254
-iL <fájlnév>: A cél állomásnevek/hálózatok listája
-iR <állomások száma>: Véletlen célpontok kiválasztása
--exclude <állomás1[,állomás2][,állomás3],...>: Állomások/hálózatok kihagyása
--excludefile <fájlnév>: A kivételek listája ÁLLOMÁS FELDERÍTÉSE:
-sL: Lista letapogatás - egyszerűen kilistázza a letapogatni kívánt célpontokat
-sP: Visszhang letapogatás - meghatározza, hogy egy állomás elérhető-e a hálózaton
-PN: Minden állomást elérhetőnek tekint -- átugorja az állomás felderítését
-PS/PA/PU [kapulista]: TCP SYN/ACK or UDP felderítés a megadott kapukon
-PE/PP/PM: Felderítési próbák ICMP visszhang, időbélyeg és alhálózati maszk kéréssel
-PO [protocol lista]: IP protokoll visszhang
-n/-R: Soha nem végez DNS feloldást/Mindig végez DNS feloldást [alapérték: esetenként]
--dns-servers <kiszolg1[,kiszolg2],...>: Saját DNS kiszolgáló megadása
--system-dns: Az operációs rendszer DNS felodóját használja LETAPOGATÁSI TÍPUSOK:
-sS/sT/sA/sW/sM: TCP SYN/Connect()/ACK/Window/Maimon letapogatás
-sU: UDP letapogatás
-sN/sF/sX: TCP Null, FIN, and Xmas letapogatások
--scanflags <jelzőbitek>: A TCP jelzőbitek testreszabása
-sI <zombi állomás[:probakapu]>: Üresjárati letapogatás
-sO: IP protokoll letapogatás
-b <FTP átjátszó állomás>: FTP ugráló letapogatás
--traceroute: Útvonal követése minden állomáshoz
--reason: Megjeleníti az okot, amiért egy kapu egy adott állapotban van KAPU MEGHATÁROZÁS ÉS LETAPOGATÁSI SORREND:
-p <kaputartomány(ok)>: Csak a megadott kapuk letapogatása
Pl.: -p22; -p1-65535; -p U:53,111,137,T:21-25,80,139,8080
-F: Gyors mód - Az alapértelmezettnél kevesebb kapu letapogatása
-r: Kapuk letapogatása sorrendben - nem véletlenszerűen
--top-ports <szám>: Csak a <szám> darab leggyakoribb kapu letapogatása
--port-ratio <arány>: Az <arány>-nál gyakoribb kapuk letapogatása SZOLGÁLTATÁS/VÁLTOZAT ÉRZÉKELÉS:
-sV: A nyitott kapuk próbája a szolgáltatás/változat információ meghatározására
--version-intensity <szint>: Beállítás 0 (enyhe) és 9 (az összes proba lefuttatása) között lehetséges
--version-light: Csak a legvalószínűbb próbák lefuttatása (2-es intenzitás)
--version-all: Minden egyes próba lefuttatása (9-es intenzitás)
--version-trace: A letapogatási műveletek részletes megjelenítése (hibakereséshez) PARANCSFÁJL ALAPÚ LETAPOGATÁS:
-sC: megfelel a --script=safe paraméternek,tolakodó
--script=<Lua parancsfájlok>: A <Lua parancsfájlok paraméter> mappák,
parancsfájlok és parancsfájl kategóriák vesszővel elválasztott listája
--script-args=<n1=v1,[n2=v2,...]>: paraméterek átadása a parancsfájl(ok)nak
--script-trace: Az összes elküldött és fogadott adat megjelenítése
--script-updatedb: A parancsfájl adatbázis frissítése. OPERÁCIÓS RENDSZER FELDERÍTÉSE:
-O: Engedélyezi az operációs rendszer felderítését
--osscan-limit: Az operációs rendszer felderítését csak az ígéretes célpontokra korlátozza
--osscan-guess: Agresszívebb operációs rendszer felderítés IDŐZÍTÉS ÉS TELJESÍTMÉNY:
Azoknál a paramétereknél, ahol <idő> meghatározás szerepel, az alapértelmezett
egység a milliszekundum, kivéve ha az értékhez hozzáfűzi az 's' (másodperc),
'm' (perc), vagy 'h' (óra) módosítót (pl. 30m).
-T[0-5]: Időzítési sablon megadása (a nagyobb érték a gyorsabb)
--min-hostgroup/max-hostgroup <méret>: A párhuzamosan letapogatható állomások csoportmérete
--min-parallelism/max-parallelism <szám>: A párhuzamosan végezhető próbák száma
--min-rtt-timeout/max-rtt-timeout/initial-rtt-timeout <time>: Az egyes próbák
időzítésének beállítása.
--max-retries <próbák>: Limitálja a kapuletapogatások ismétlését.
--host-timeout <idő>: Ennyi idő után abbahagyja az állomás letapogatását
--scan-delay/--max-scan-delay <idő>: Az egyes próbák közti idő beállítása TŰZFAL/BEHATOLÁS ÉRZÉKELŐ MEGKERÜLÉS ÉS BECSAPÁS:
-f; --mtu <érték>: csomagok tördelése (vagy küldés a megadott MTU értékkel)
-D <csali1,csali2[,ME],...>: A letapogatás leplezése csalikkal
-S <IP cím>: Forráscím hamisítása
-e <csatoló>: Megadott hálózati csatoló használata
-g/--source-port <kapuszám>: Megadott kapuszám használata
--data-length <szám>: Véletleszerű adat hozzáfűzése az elküldött csomagokhoz
--ip-options <paraméterek>: Csomagok küldése meghatározott IP paraméterekkel
--ttl <érték>: Az IP csomag time-to-live értékének beállítása
--spoof-mac <mac cím/előtag/gyártó neve>: A saját MAC cím hamisítása
--badsum: Csomagok küldése hamis TCP/UDP ellenőrző összeggel KIMENET:
-oN/-oX/-oS/-oG <fájlnév>: A letapogatás eredményének mentése fájlba normál,
XML, s|<rIpt kIddi3, vagy grepelhető formátumban, a megadott fájlnévvel.
-oA <bázisnév>: Mentés fájlba a három főbb formátumban egyszerre
-v: Bőbeszédű üzemmód beállítása (kétszer használva még több információt ad)
-d[szint]: Hibakeresési szint beállítása vagy növelése (maximum 9-ig értelmes)
--open: Csak a nyitott (vagy valószínűleg nyitott) kapukat mutatja
--packet-trace: Az összes elküldött és fogadott csomagot megjeleníti
--iflist: Megjeleníti az állomás hálózati csatolóit és az útvonalakat (hibakereséshez)
--log-errors: Hibák/figyelmeztetések rögzítése normál formátumú kimenő fájlba
--append-output: Felülírás helyett hozzáfűzi az eredményeket a létező kimeneti fájlhoz
--resume <fájlnév>: Megszakított letapogatás folytatása
--stylesheet <útvonal/URL>: XSL stíluslap az XML kimenet HTML formátumúra alakításához
--webxml: Referencia stíluslap az Insecure.Org weboldalról a hordozhatóbb XML dokumentumokért
--no-stylesheet: Nem rendel XSL stíluslapot az XML kimenethez VEGYES:
-6: Engedélyezi az IPv6 letapogatást
-A: Engedélyezi az operációs rendszer és a változat érzékelését, a parancsfájl alapú
letapogatást és az útvonalkövetést
--datadir <mappanév>: Saját Nmap adatfájl helyének megadása
--send-eth/--send-ip: Adatküldés nyers ethernet keretek vagy IP csomagok használatával
--privileged: Feltételezi, hogy a felhasználó teljes jogosultsági szinttel rendelkezik
--unprivileged: Feltételezi, hogy a felhasználónak nincs jogosultsága nyers socketek használatára
-V: Az Nmap változat kiírása
-h: Ennek a rövid összefoglalónak a megjelenítése. PÉLDÁK:
nmap -v -A scanme.nmap.org
nmap -v -sP 192.168.0.0/16 10.0.0.0/8
nmap -v -iR 10000 -PN -p 80 NÉZD MEG A MAN OLDALAKAT A TOVÁBBI PARAMÉTEREKHEZ, LEÍRÁSOKHOZ ÉS PÉLDÁKHOZ
Az Nmap parancssorban mindent, ami nem paraméter (vagy paraméter kiegészítés) célpont meghatározásként értelmez. Célpont meghatározása legegyszerűbben IP cím vagy állomásnév megadásával lehetséges.
Néha szükség lehet szomszédos állomások teljes hálózatának letapogatására. Ennek érdekében az Nmap támogatja a CIDR stílusú címzést. Hozzáfűzheti a
/numbits paramétert az IP címhez vagy az állomásnévhez és az Nmap letapogat minden IP címet, mely a numbits paraméter alapján a megadott IP címmel vagy állomással egy alhálózaton található. Például a 192.168.10.0/24 címzéssel letapogatható a 192.168.10.0 (bináris: 11000000 10101000 00001010 00000000) és a 192.168.10.255 (bináris: 11000000 10101000 00001010 11111111) címek közötti 256 állomás. A 192.168.10.40/24 címzést szintén ugyanezt az eredményt adja. Megadva a scanme.nmap.org állomást az IP címe 205.217.153.62. Így a scanme.nmap.org/16 címzéssel 65,536 IP cím tapogatható le a 205.217.0.0 és a 205.217.255.255 címek között. A legkisebb megadható érték a /1, mellyel az Internet fele tapogatható le. A legnagyobb megadható érték a 32, mellyel a megadott állomás vagy IP cím tapogatható le, mivel itt a címbitek rögzítettek.
A CIDR jelölés rövid, de nem eléggé rugalmas minden esetben. Például szeretné letapogatni a 192.168.0.0/16 címtartományt, de szeretné kihagyni a 0-ra és 255-re végződő IP címeket, mivel ezek általában üzenetszórási címek. Az Nmap ezt az úgynevezett oktett tartomány címzésen keresztül biztosítja. Ahelyett, hogy hagyományos IP címeket adna meg, megadhat vesszővel elválasztott számsorozatot vagy tartományt minden egyes oktettben. Például a 192.168.0-255.1-254 címzéssel átugorhat minden olyan IP címet, melynek utolsó oktettje 0-ra vagy 255-re végződik. A tartományok nem korlátozódnak kizárólag az utolsó oktettre: a 0-255.0-255.13.37 címzéssel a teljes Internet címtérből letapogathatja azokat az állomásokat, melyeknek IP címük 13.37 -re végződik. Az ilyen nagy terjedelmű mintavétel hasznos lehet Internetes kutatásoknál és felméréseknél.
Az IPv6 címek kizárólag teljes alakjukban vagy állomásnév alakban adhatóak meg. CIDR címzés és oktett tartományok nem támogatottak az IPv6 címzésnél, mivel ezek itt ritkán hasznosak.
Az Nmap a parancssorban többféle célpont meghatározást elfogad és ezeknek nem kell azonosaknak lenniük. Az nmap scanme.nmap.org 192.168.0.0/16 10.0.0,1,3-7.0-255 parancs erre mutat egy példát.
Bár a célpontok meghatározása általában a parancssorban történik, a következő paraméterek szintén használhatóak a célpontok megadására:
-iL <fájlnév> (Bemenet listából)
-iR <állomások száma> (Véletlen célpontok kiválasztása)
--exclude <állomás1[,állomás2][,állomás3],...> (Állomások/hálózatok kihagyása)
--excludefile <fájlnév> (A kivételek listája)
Bármilyen hálózati felderítési feladat legelső lépése, hogy a (sokszor) hatalmas IP tartományt leszűkítsük egy olyan listára, mely csak az aktív vagy érdekes állomásokat tartalmazza. Minden IP cím minden egyes kapujának letapogatása lassú és általában szükségtelen is. Természetesen hogy mi tesz egy állomást érdekessé, az nagymértékben függ a letapogatás céljától. Rendszergazdák érdeklődhetnek csak egy bizonyos szolgáltatást futtató állomások után, míg egy biztonsági ellenőrzésnél érdekes lehet minden berendezés, amelynek IP címe van. Egy rendszergazdának elegendő lehet egy ICMP visszhang alapú letapogatás, hogy felderítse a hálózatán lévő állomásokat, míg egy behatolási teszt során próbák ezreinek különféle csoportjait is be kell vetni egy tűzfal korlátozásainak megkerülésére.
Mivel a felderítési igények teljesen különbözőek, ezért az Nmap a használt technikák testreszabásához rengeteg lehetőséget kínál. Az állomás felderítést sokan egyszerűen csak PING letapogatásnak hívják, pedig ez sokkal több, mint egyszerű ICMP visszhang kérés küldése (erre kiválóan alkalmasa a széles körben elterjedt ping eszköz. A felhasználók teljesen kihagyhatják a visszahang kérést a lista alapú letapogatással (-sL), a visszhang tiltásával (-PN) vagy a hálózathoz kötött, több kapura kiterjedő TCP SYN/ACK, UDP, és ICMP próbák tetszőleges kombinációjával. Ezeknek a próbáknak a célja olyan válaszok kérése, melyek megmutatják, hogy egy adott IP cím aktív-e (használja-e valamely állomás, vagy hálózati eszköz). A legtöbb hálózaton egy megadott időben az IP címeknek csak egy kis része aktív. Ez különösen igaz az RFC1918 által meghatározott privát címekre, mint például a 10.0.0.0/8 hálózat. Ebbe a hálózatba 16 millió IP cím tartozik, mégis a legtöbbször olyan vállalatok használják, melyeknek nincs 1000-nél több gépük. Az állomás felderítéssel ezek az elszórt gépek megtalálhatók az IP címek tengerében.
Ha nincs megadva állomás felderítési paraméter, az Nmap minden egyes célpont felé elküld egy TCP ACK csomagot a 80-as kapura, valamint elküld egy ICMP visszhang kérést is. Kivételt képez, ha egy helyi ethernet hálózaton végez ARP letapogatást. Ha nem rendszergazdaként futtatja a programoz, akkor az ACK helyett egy SYN csomag kerül elküldésre a connect() rendszerhíváson keresztül. Ezek az alapértékek ugyanazok, mintha a -PA -PE paramétereket használta volna. A helyi hálózatokon ezek az állomásfelderítési próbák általában elegendőek, azonban egy biztonsági ellenőrzés során javasolt egy sokkal átfogóbb felderítést végezni.
A -P* paraméterek (melyekkel a visszhang típusok adhatók meg) kombinálhatóak. Egy szigorú tűzfalon való átjutás esélyét növelheti, ha többféle próbát indít el különböző TCP kapukra, különféle jelzőbeállításokkal és ICMP kódokkal. Figyeljen arra, hogy a helyi ethernet hálózaton lévő célpontok esetén akkor is végrehajtódik egy ARP felderítés (-PR), ha megad más -P* paramétert, mivel ez szinte minden esetben gyorsabb és sokkal hatékonyabb.
Alaphelyzeben az Nmap elvégez egy állomás felderítést és ezután kezdi el az élő állomásoikon a kapuk letapogatását. Ez akkor is igaz, ha egy nem alapértelmezett állomás felderítési módot határozott meg, mint például az UDP próbák (-PU). Olvassa el a -sP paraméter leírását, ha további információkra kiváncsi arról, hogyan hajthat végre csak állomás felderítést. Használja a -PN paramétert, ha ki akarja hagyni az állomás felderítési lépést és egyből a célpontok kapuletapogatására akar lépni. A következő paraméterekkel vezérelheti az állomások felderítését:
-sL (Lista Letapogatás)
Mivel az alapötlet az, hogy egyszerűen nyomtassunk egy listát a célpontokról, ezért a magasabb szintű funkciók, mint például a kapuletapogatás, az operációs rendszer érzékelése vagy a visszhang letapogatás nem kombinálható ezzel a funkcióval. Ha szeretné letiltani a visszhang letapogatást mialatt magasabb szintű funkciókat használ, olvassa el a -PN paraméter leírását.
-sP (Visszhang Letapogatás)
A rendszergazdák szintén hasznosnak fogják találni ezt a paramétert. Egyszerűen felderíthető vele a hálózatban elérhető állomások száma vagy ellenőrizhető egy kiszolgáló elérhetősége. Gyakran nevezik ezt a funkciót visszhang pásztázásnak is és sokkal megbízhatóbb, mint az üzenetszórási címre küldött viszhang kérés, mivel sok állomás nem válaszol az üzenetszórási címre küldött kérésre.
Az -sP paraméter alapesetben egy ICMP visszhang kérést küld, valamint egy TCP csomagot a 80-as kapura. Ha a parancsot nem rendszergazdaként adjuk ki, csak egy SYN csomag kerül elküldésre (a connect() rendszerhívásonkeresztül) a célállomás 80-as kapujára. Ha rendszergazdaként a helyi hálózaton próbál állomásokat letapogatni, akkor egy ARP kérés (-PR) kerül elküldésres, hacsak nem adja meg a --send-ip paramétert. A nagyobb rugalmasság érdekében az -sP paraméter kombinálható bármelyik felderítési próbával (-P* paraméterek, kivéve a -PN paramétert). Ha ezeket a próbatípusokat használja, akkor az alapértelemzett próbák (ACK csomag és visszhang kérés) kimaradnak. Ha az Nmap programot futtató gép és a célállomás között szigorú szabályokkal működő tűzfal találhat, akkor ezeknek a fejlett technikáknak az alkalmazása mindenképpen ajánlott. Máskülönben kimaradhatnak állomások, ha a tűzfal eldobálja a próbákat, vagy a célállomások válaszait.
-PN (Nincs visszhang)
-PS [kapulista] (TCP SYN visszhang)
A beállított SYN zászló azt sugallja a célpontnak, hogy Ön kapcsolatot kíván kezdeményezni. Normál helyzetben a célkapu zárva lesz és a célpont egy RST (reset) csomagot küld vissza. Ha a kapu nyitva van, a célpont végrehajtja a 3 lépéses kapcsolatfelépítés második lépését és egy SYN/ACK TCP csomagot küld vissza. Ezután az Nmap-et futtató állomás egy RST csomag küldésével lebontja az éppen felépülő kapcsolatot ahelyett, hogy egy ACK csomag küldésével teljesen felépítené a kapcsolatot. Az RST csomagot nem az Nmap küldi, hanem a programot futtató állomás rendszermagja, válaszul a nem várt SYN/ACK csomagra.
Az Nmap nem foglalkozik azzal, hogy a kapu nyitott vagy zárt. Mind az RST mind a SYN/ACK válasz azt jelzi, hogy a célállomás elérhető és válaszol.
Unix rendszereken kizárólag a kiemelt root felhasználó képes nyers TCP csomagok küldésre és fogadására. Normál felhasználók esetén egy kerülő megoldást alkalmazunk a connect() rendszerhívás használatakor, minden egyes kapu esetén. Ennek során egy kapcsolat felépítését kezdeményező SYN csomagot küldünk a célpont felé. Ha a connect() sikeresen vagy az ECONNREFUSED hibával tér vissza, akkor az alsóbb TCP verem vagy SYN/ACK vagy RST csomagot fogadott. Ilyenkor a célállomás elérhetőnek lesz jelölve. Ha a kapcsolódási kísérlet az időzítés lejártáig függőben marad, a célállomás elérhetetlenként lesz jelölve. Ugyanez a kerülőút kerül alkalmazásra az IPv6 kapcsolatok esetén is, mivel jelenleg az Nmap nem rendelkezik nyers IPv6 csomagok összeállításának képességével.
-PA [kapulista] (TCP ACK Visszhang)
A -PA paraméter a SYN próbához hasonlóan ugyanazt az alapértelmezett kaput használja és ugyanolyan formátumban adható át neki más célkapuk listája is. Ha nem kiemelt felhasználó próbálja használni ezt a funkciót, vagy a célpont IPv6 formátumú, akkor az előzőekben már tárgyalt kerülőút kerül alkalmazásra. Azonban jelen esetben ez nem tökéletes, mivel a connect() valójában SYN csomagot küld, nem ACK csomagot.
Azért található meg mind a SYN, mind az ACK próba, hogy a lehető legjobban megnöveljük az esélyét a tűzfalak megkerülésének. A legtöbb rendszergazda úgy állítja be az útválasztóit és más egyszerű tűzfalait, hogy a nyilvános szolgáltatások felé tartó forgalom (pl. céges web- vagy levelező kiszolgáló) kivételével minden bejövő SYN csomagot dobjon el. Ez megakadályozza a bejövő forgalmat a céges hálózatba, viszont a felhasználók részére zavartalan kimenő forgalmat biztosít az Internet felé. Ez a nem-állapottartó megközelítés kevesebb erőforrást igényel a tűzfalakon/útválasztókon és széles körben támogatott. A Linux Netfilter/iptables tűzfalprogramja a --syn paraméteren keresztül valósítja meg ezt a nem-állapottartó működést. Az ilyen állapot nélküli tűzfalszabályok a SYN visszhang próbákat (-PS) nagy valószínűséggel elutasítják, ha azok zárt kaput céloznak. Ilyenkor az ACK próba sikeresen vágja át magát ezeken a szabályokon.
Más általánosan használt tűzfalak állapottartó szabályok használatával utasítják el a nem várt csomagokat. Kezdetben ez a jellemző csak a felső kategóriás tűzfalakban volt megtalálható, de az utóbbi években egyre inkább elterjed az alsóbb kategóriákban is. A Linux Netfilter/iptables rendszere a --state paraméteren keresztül valósítja ezt meg, melyben a csomagokat a kapcsolat állapota alapján kategorizálja. Az ilyen rendszerek ellen a SYN próbák hatásosabbak, mivel a nem várt ACK csomagokat hamisnak tekintik és eldobják. Ezt a zavart úgy lehet elhárítani, ha mind a SYN, mind ACK próbát végrehajtjuk a -PS és -PA paraméterek megadásával.
-PU [kapulista] (UDP Visszhang)
Ha a célponton egy zárt kaput tapogatunk le az UDP próbával, a célállomásból kicsalhatunk egy kapu nem elérhető (port unreachable) ICMP válaszcsomagot. Ez jelzi az Nmap-nek, hogy a célpont él és elérhető. Bármilyen más ICMP hibaüzenet (pl. állomás/hálózat nem elérhető, TTL élettartam lejárt) azt jelzi, hogy a célállomás nem érhető el. A válasz hiányát szintén így értelmezi a program. Ha nyitott kaput érünk el, a legtöbb szolgáltatás figyelmen kívül hagyja az üres csomagot és nem küld vissza semmilyen választ. Ezért használjuk alapértelmezésként a 31338-as kaput, melyet nagy valószínűséggel nem használ semmi. Néhány szolgáltatás, mint például a chargen válaszol az üres csomagokra is, mely így szintén azt jelzi, hogy a célpont elérhető.
A legfőbb előnye ennek a letapogatásnak, hogy megkerüli azokat a szűrőket és útválasztókat, melyek kizárólag a TCP forgalmat figyelik. Például a program készítőjének volt egy Linksys BEFW11S4 vezeték nélküli útválasztója, mely a külső csatolóján az összes TCP kaput szűrte. Azonban az UDP próbák ellen védtelen volt.
-PE; -PP; -PM (ICMP Visszhang Típusok)
Noha a visszhang kérés a szabványos ICMP kérés, az Nmap ennél tovább megy. Az ICMP szabvány (RFC 792[4]) emellett meghatároz még időbélyeg kérést (13-as kód), információ kérést (15-ös kód) és címmaszk kérést (17-es kód) is. Noha látszólag ezek a kérések arra szolgálnak, hogy információkat szerezzünk (például címmaszk vagy időbélyeg), de emellett könnyen használhatóak állomások felderítésére is. Amelyik rendszer válaszol az élő és elérhető. Az Nmap jelenleg nem támogatja az információ kérés csomagot, mivel ezt nem támogatják széles körben. Az RFC 1122 ragaszkodik ahhoz, hogy „az állomásoknak nem kellene támogatniuk ezeket az üzeneteket”. Az időbélyeg és a címmaszk kérések a -PP és a -PM paramétereken keresztül küldhetőek el. Az időbélyeg válasz (14-es ICMP kód) vagy a címmaszk válasz (18-as kód) elárulja, hogy az állomás elérhető. Ezek a kérések különösen akkor válnak értékessé, ha a rendszergazda letiltotta a visszhang kéréseket, miközben elfelejtett, hogy más ICMP kérések is használhatóak erre a célra.
-PO [protokollista] (IP Protokoll Visszhang)
Ez a felderítési metódus kétféle választ vár. Vagy az elküldött protokollnak megfelelő válasz érkezik, vagy egy 'Protocol Unreachable' ICMP üzenet, mely szerint az állomás nem támogatja az adott protokollt (mellyel el is árulta a létezését).
-PR (ARP Visszhang)
Az ARP letapogatásnál az ARP kéréseket az Nmap program kifinomult algoritmusára bízzuk. Ha itt válasz érkezik, akkor már nem szükséges az IP alapú visszhang kérésekkel foglalkozni, mivel a célpont elérhető. Ezért az ARP letapogatás sokkal gyorsabb és megbízhatóbb, mint az IP alapú letapogatások. Ezért ezt a letapogatást az Nmap alaphelyzetben elvégzi, ha úgy érzékeli, hogy a célpont a helyi ethernet hálózaton található. A helyi hálózaton az Nmap még akkor is az ARP letapogatást fogja végrehajtani, ha más visszhang alapú letapogatást adtunk meg (mint például a -PE vagy a -PS). Ha egyáltalán nem kívánja használni az ARP letapogatást, adja meg a --send-ip paramétert.
--traceroute (Útvonal nyomkövetése az állomáshoz)
A nyomkövetéskor a csomagokat alacsony élettartam (time-to-live (TTL)) értékkel küldjük el, hogy az útvonalon lévő közbenső állomásokból az Időzítés letelt (Time Exceeded) ICMP hibaüzenetet tudjunk kicsalni. Alapesetben a nyomkövetésnél TTL=1 értékkel kezdünk és addig növeljük a TTL értékét, amíg el nem érjük a célállomást. Az Nmap nyomkövetése magas TTL értékkel indít és egészen nuuláig csökken. A visszafelé történő kereséssel és egy ügyes gyorstároló algoritmussal az Nmap felgyorsítja a több állomáson keresztül végzett nyomkövetést. Átlagban az Nmap 5-10 csomaggal kevesebbet küld el állomásonként, de ez nagyban függ a hálózat állapotától. Ha csak egy alhálózat letapogatása történik (pl. 192.168.0.0/24), az Nmap a legtöbb állomáshoz valószínűleg csak egy csomagot küld.
--reason (Állomás- és kapuállapot oka)
-n (Nincs DNS feloldás)
-R (DNS feloldás minden célpontra)
--system-dns (Használja a rendszer DNS feloldóját)
--dns-servers <server1[,server2],...> (A fordított DNS feloldáshoz használt kiszolgálók)
Szintén hasznos lehet ez a paraméter a magánhálózatok letapogatásakor. Néha csak néhány névkiszolgáló ad vissza megfelelő fordított DNS információkat és nem mindig tudhatja, hogy ezek hol vannak. Letapogathatja a hálózatot az 53-as kapura keresve (esetleg változat érzékeléssel együtt), ezután kipróbálhatja a lista alapú letapogatást (-sL) egyesével megadva a névkiszolgálókat a --dns-servers paraméterben addig, amíg meg nem találja a megfelelőt.
Bár az Nmap funkciói folyamatosan bővültek az évek folyamán, kezdetben még csak egy hatékony kapuletapogató volt és ez is maradt a fő funkciója. Az egyszerű nmap célpont parancs kiadásával több, mint 1660 TCP kaput tapogathatunk le a célpont gépen. Míg a legtöbb kapuletapogató hagyományosan csak nyitott vagy zárt csoportba sorolja a kapukat, az Nmap sokkal finomabban dolgozik. A kapukat hat csoportba sorolja: nyitott, zárt, szűrt, szűretlen, nyitott|szűrt, vagy zárt|szűrt.
Ezek nem a kapu valódi állapotát jelzik, hanem azt, hogy az Nmap hogyan látja őket. Például a célponttal egyező hálózatból induló Nmap letapogatás mutathatja a 135/tcp kaput nyitottnak, míg ugyanabban az időben, ugyanolyan paraméterekkel az Internet felől a letapogatás mutathatja a kaput szűrt állapotúnak.
Az Nmap által felimert hat kapuállapot
nyitott
zárt
szűrt
szűretlen
nyitott|szűrt
zárt|szűrt
Mint kezdő autószerelő, több órás küzdelmet folytattam azért, hogy a munkához szükséges legelemibb szerszámok (kalapács, ragasztószalag, csavarkulcs stb.) kéznél legyenek. Miután szánalmas kudarcot vallottam, elvontattam a tragacsomat egy igazi szerelőhöz. Ő szintén sokáig kotorászott egy óriási szerszámos ládában de végül előhúzta a megfelelő ketyerét, amivel aztán könnyedén elvégezte a munkát. A kapuletapogatás művészete is hasonló. A szakértők ismerik a letapogatási technikák százait és minden feladathoz a megfelelőt (vagy több kombinációját) használják. Másfelől viszont a gyakorlatlan felhasználók és a szkriptkölykök minden feladathoz az alap SYN letapogatást használják. Mivel az Nmap ingyenesen elérhető, így a mesteri letapogatás egyetlen határa a tudás. Így természetesen legyőzi az autóipart, ahol már annak a meghatározásához is elég sok szaktudás kell, hogy miféle szerszámra lesz szükség. Ráadásul ezt még meg is kell venni egy rakás pénzért.
A legtöbb letapogatási technikát kizárólag kiemelt felhasználók érik el. Ez azért van, mert ezek a technikák nyers csomagok küldésével dolgoznak, melyhez rendszergazdai hozzáférés szükséges. Windows rendszereken is ajánlatos rendszergazda szintű felhasználóként használni a programot még akkor is, ha a WinPcap programkönyvtár elérhető az operációs rendszerhez. A rendszergazda szintű használat az Nmap 1997-es megjelenésekor egy komoly korlátozás volt, mivel akkoriban a legtöbb felhasználónak csak korlátozott parancshéj hozzáférése volt. Ma már más a helyzet. A számítógépek olcsóbbak, sokkal több ember kapcsolódik folyamatosan az Internetre és az asztali Unix rendszerek (mint például a Linux és a Mac OS X) is jobban elterjedtek. Ma már elérhető az Nmap Windows környezetben is, így még több gépen használható. Mindezeknek köszönhetően egyre kevesebb helyen kell az Nmap programot korlátozott parancshéj alatt futtani. Ez jó dolog, mivel a kiemelt felhasználóknak nyújtott szolgáltatások teszik a programot erőteljessé és rugalmassá.
Bár az Nmap a lehető legpontosabb eredményre törekszik, nem szabad megfeledkezni arról, hogy minden eredménye a célállomás (vagy egy előtte lévő tűzfal) által visszaküldött csomagokon alapul. Ezek lehetnek megbízhatatlan állomások, melyek szándékosan megtévesztő válaszokat küldenek. Meglehetősen elterjedtek az olyan állomások, melyek az Nmap próbáira nem úgy válaszolnak, ahogyan azt az RFC szabványok meghatározzák. A FIN, NULL és Xmas letapogatások különösen érzékenyek az ilyen problémákra. Ezek a problémák erősen kötődnek egyes letapogatási típusokhoz, így a megfelelő letapogatások leírásainál részletesen is foglalkozunk velük.
Ebben a szakaszban található az Nmap által támogatott tucatnyi letapogatási technika leírása. Egyszerre csak egyféle technika használható. Kivételt képez az UDP letapogatás (-sU), mely bármelyik TCP letapogatással kombinálható. A letapogatások típusának megadása a következő formátumban lehetséges: -sC, ahol a C a letapogatás nevének egy kiemelt betűje, általában az első. Az egyetlen kivétel a sokak által utált FTP ugráló letapogatás (-b). Alapértelmezetten az Nmap egy SYN letapogatást hajt végre. Kivétel, ha a felhasználónak nincs megfelelő jogosultsága nyers csomagok küldésére, vagy a célpont címe IPv6 formátumú. Ilyenkor a hagyományos connect() letapogatás történik. Az ebben a szakaszban felsorolt letapogatásokat csak kiemelt felhasználók hajthatják végre. Normál felhasználók csak a connect() és az FTP ugráló letapogatásra jogosultak.
-sS (TCP SYN letapogatás)
Ezt a technikát gyakran nevezik félig nyitott letapogatásnak is, mivel sosem jön létre egy teljes TCP kapcsolat. Egy SYN csomag elküldésével szimuláljuk egy kapcsolat felépítését és várunk a válaszra. A SYN/ACK válasz jelzi, hogy a kapu fogadja a kapcsolódást (nyitott), az RST (reset) pedig azt, hogy nem. Ha néhány ismétlés után sem érkezik válasz, a kapu szűrt állapotúként lesz jelölve. Szintén ezt a jelölést kapja, ha egy ICMP nem elérhető hibaüzenet (kód 3, típus 1, 2, 3, 9, 10 vagy 13) érkezik.
-sT (TCP connect letapogatás)
Ha a SYN letapogatás elérhető, általában jobb azt választani. Az Nmap sokkal jobban kézben tudja tartani a nyers csomagokat, mint a magasabb szintű connect() rendszerhívást. A SYN letapogatás félig nyitott kapcsolataival ellentétben a rendszerhívás teljesen felépíti a kapcsolatot a célponttal. Ez nem csak tovább tart, de több adatcsomagra is van szükség ugyanannyi információ megszerzéséhez. Ráadásula célpont naplózhatja is a kapcsolódást. Egy rendes behatolás érzékelő még jelezhet is, bár a legtöbb gépen nincs ilyen riasztórendszer. Az átlagos Unix rendszereken a legtöbb szolgáltatás bejegyzést készit a rendszernaplóba a kapcsolatról, amit ráadásként még kiegészíthet egy hibaüzenettel is, ha a kapcsolatot adatküldés nélkül azonnal megszakítjuk. Néhány szánalmas szolgáltatás ilyenkor összeomlik, bár ez nem túl jellemző. Ha egy rendszergazda rengeteg, azonos helyről érkező kapcsolódást lát a rendszernaplóban, azonnal tudni fogja, hogy connect() letapogatás áldozata lett.
-sU (UDP letapogatások)
Az UDP letapogatás az -sU paraméterrel indítható. Kombinálható valamilyen TCP letapogatással, mint például a SYN letapogatás (-sS), így egyidőben mindkét protokoll ellenőrizhető.
Az UDP letapogatás úgy működik, hogy egy üres (adat nélküli) UDP fejlécet küldünk minden egyes célkapura. Ha ICMP "Kapu nem elérhető" hiba (3-as típus, 3-as kód) érkezik vissza, a kapu zárt. Más típusú ICMP "nem elérhető" hibák esetén (1, 2, 9, 10 vagy 13) a kapu szűrt. Alkalmanként egy szolgáltatás valamilyen UDP csomagot küldhet vissza, ezzel jelezve, hogy a kapu nyitott. Ha néhány megismételt próba után sem érkezik válasz, a kapu jelölése nyitott|szűrt. Ez azt jelenti, hogy a kapu lehet nyitott, vagy egy csomagszűrő blokkolja az átvitelt. A szolgáltatások verzióletapogatása (-sV) segíthet elkülöníteni a ténylegesen nyitott kapukat a szűrt kapuktól.
Az UDP letapogatás legnagyobb kihívása a gyors végrehajtás. A nyitott és a szűrt kapuk ritkán küldenek vissza valamilyen választ, arra kényszerítve az Nmap programot, hogy az időzítés lejártáig várakozzon, majd megismételje a próbát azt feltételezve, hogy a próba vagy a válasz elveszett. A zárt kapuk gyakran még nagyobb problémát jelentenek. Ezek általában egy ICMP "Kapu nem elérhető" hibaüzenetet küldenek vissza. De az RST csomagokkal ellentétben, melyeket a zárt TCP kapuk küldenek vissza válaszként a SYN vagy a connect() letapogatásra, a legtöbb állomás alapból korlátozza az elküldhető ICMP "Kapu nem elérhető" oüzenetek mennyiségét. A Linux és a Solaris operációs rendszerek különösen szigorúak ebből a szempontból. Például a Linux 2.4.20-as rendszermagja a "Célállomás nem elérhető" üzenetekből csak másodpercenként egyet enged elküldeni (a net/ipv4/icmp.c fájlban).
Az Nmap észleli ezt a korlátozást és képes eléggé lelassítani a próbákat, hogy megelőzze a hálózat elárasztását olyan haszontalan csomagokkal, melyeket a célállomás úgyis eldobna. Sajnos a Linux stílusú, egy csomag/másodperc korlátozás miatt a teljes 65536 UDP port letapogatása több,mint 18 óráig tart. Néhány ötlettel felgyorsítható az UDP letapogatás: több állomás letapogatása párhuzamosan, a legáltalánosabb kapuk letapogatása először, letapogatás tűzfalon belülről és a lassú állomások átugrása a --host-timeout paraméter megadásával.
-sN; -sF; -sX (TCP NULL, FIN és Xmas letapogatás)
Ha olyan rendszereket tapogatunk le, amelyek megfelelnek ennek az RFC leírásnak, akkor bármilyen olyan próbacsomag, amely nem tartalmazza a SYN, ACK vagy RST bitet egy RST választ fog kiváltani, ha a célkapu zárt és nem vált ki választ, ha a célkapu nyitott. Amíg ez a három bit nem szerepel, a másik három bit (FIN, PSH, URG) tetszőleges kombinációja használható. Az Nmap ezt három letapogatási típussal használja ki:
NULL letapogatás (-sN)
FIN letapogatás (-sF)
Xmas letapogatás (-sX)
Mindhárom letapogatás ugyanúgy viselkedik, az egyetlen különbség a próbacsomagban beállított zászlók között van. Ha válaszként RST csomag érkezik, a kapu besorolása zárt lesz, míg ha nem érkezik válasz, a besorolás nyitott|szűrt. Ha válaszként ICMP "nem elérhető" (kód 3, típus 1, 2, 3, 9, 10 vagy 13) hiba érkezik, a kapu jelölése szűrt lesz.
Ezeknek a letapogatásoknak a legnagyobb előnye, hogy könnyen átcsúsznak egyes nem-állapottartó tűzfalakon és csomagszűrő útválasztókon. Másik előnyük, hogy némileg rejtettebbek, mint a hagyományok SYN letapogatás. Azért sokat ne várjunk - a legtöbb modern behatolásérzékelő (IDS) képes észlelni ezt a fajta letapogatást. Nagy hátrány, hogy nem minden rendszer követi szigorúan az RFC 793 előírásait. Számos rendszer RST csomagot küld vissza ezekre a letapogatásokra a kapu állapotától függetlenül. Emiatt az összes kapu zárt jelölést kap. A jelentősebb operációs rendszerek, melyek így tesznek: a Microsoft Windows, több CISCO eszköz, a BSDI és az IBM OS/400. Ennek ellenére a legtöbb Unix alapú operációs rendszer ellen használhatók ezek a letapogatások. Másik hátránya ezeknek a letapogatásoknak, hogy nemképesek különbséget tenni a nyitott és a szűrt kapuk között, így ezek a kapuk a nyitott|szűrtjelölést kapják.
-sA (TCP ACK letapogatás)
Az ACK letapogatás során olyan csomagokat küldünk a célpont felé, melynek csak az ACK zászlóját állítjuk be (kivéve, ha a --scanflags paramétert is használjuk). Szűrés nélküli rendszereknél mind a nyitott, mind a zárt kapuk RST csomagot küldenek vissza erre a próbára. Az Nmap ezeket a kapukat szűretlen jelzéssel látja el, így jelölve, hogy az ACK csomag eléri a kaput, de annak nyitott vagy zárt állapota nincs meghatározva. Azok a kapuk, melyek nem válaszolnak, vagy bizonyos ICMP hibaüzenetet (kód 3, típus 1, 2, 3, 9, 10 vagy 13) küldenek vissza, szűrt jelölést kapnak.
-sW (TCP Window letapogatás)
Ez a letapogatás az interneten található rendszerek egy kis részének jellegzetességén alapul, így nem tekinthető teljesen megbízhatónak. Azoknál a rendszereknél, melyek nem így működnek az összes kapu zárt állapotot fog jelezni. Természetesen lehetséges, hogy a célpontnak nincs egyetlen nyitott kapuja sem. Ha a legtöbb letapogatott kapu zárt, de néhány elterjedt kapu (például a 22, 25, 53) szűrt állapotú, a rendszer legalábbis gyanús. Alkalmanként a rendszerek teljesen ellentétesen viselkednek. Ha a letapogatás 1000 nyitott és 3 zárt vagy szűrt kaput jelez, akkor valószínűleg pont az a 3 kapu a nyitott.
-sM (TCP Maimon letapogatás)
--scanflags (Testreszabott TCP letapogatás)
A --scanflags paraméterezése történhet számmal (például 9 (PSH and FIN)) is, de a szimbolikus nevek használata sokkal könnyebb. Csak keverje össze az URG, ACK, PSH, RST, SYN és FIN zászlókat tetszőleges kombinációban. Például a --scanflags URGACKPSHRSTSYNFIN beállítja az összes zászlót, bár ez nem túl hasznos. A zászlók megadásának sorrendje nem lényeges.
A kívánt zászlók megadása mellet megadhatja a TCP letapogatás típusát is (például -sA vagy -sF). Ezzel az alaptípussal meghatározhatja, hogy az Nmap hogyan értelmezze a válaszokat. Például a SYN letapogatásnál ha nem érkezik válasz, akkor a kapu állapota szűrt, míg a FIN letapogatásnál ugyanez nyitott|szűrt állapotot jelez. Az Nmap ugyanúgy viselkedik, mint az alap letapogatásnál, csak a próbacsomagban a megadott zászlókat fogja használni az alap letapogatás zászlói helyett. Ha nem ad meg alaptípust, a SYN letapogatást fogja használni.
-sI <zombi állomás[:próbakapu]> (Üresjárati letapogatás)
Amellett, hogy különösen rejtett, ezzel a letapogatással kihasználható a gépek közötti, IP alapú bizalmi viszony. A nyitott kapuk ebben az esetben a zombi gép nézőpontjából láthatóak nyitottnak. Megpróbálhat letapogatni egy célállomást több olyan zombi használatával, melyekről sejthető, hogy a célpont megbízhatónak tekinti (útválasztó vagy csomagszűrő szabályok alapján).
A zombigép nevéhez kettősponttal elválasztva hozzáadhat egy kapuszámot is, ha le akarja tesztelni az IP ID változásait a zombigépen. Egyébként az Nmap a TCP visszhang próbakapuját (80) fogja használni.
-sO (IP protokoll letapogatás)
Amellett, hogy magában is hasznos, a protokoll letapogatáson látszik a nyílt forráskódú programok igazi ereje. Bár az alapötlet meglehetősen egyszerű, nem gondoltam, hogy bele kéne vennem a programba és nem is érkezett ilyen kérés felém. Aztán 2000 nyarán Gerhard Rieger fejében megfogalmazódott az ötlet, készített egy nagyszerű kiegészítést, melyben megvalósította a letapogatást és elküldte az nmap-hackers levelezőlistára. n beillesztettem az Nmap forrásfájába és másnap kiadtam egy új változatot a programból. Csak kevés kereskedelmi programnak vannak olyan lelkes felhasználói, akik megterveznék és tadnák a saját fejlesztéseiket!
A protokoll letapogatás az UDP letapogatáshoz hasonlóan működik. Ahelyett, hogy a kapuszámokat váltogatná az UDP csomagban, IP fejléceket küldözget, melyben a 8 bites protokollmező változtatja. A fejlécek általában üresek, nem tartalmaznak adatot és egyáltalán nem felelnek meg a tesztelt protokollnak. Három kivétel van: A TCP, az UDP és az ICMP. Ezekhez a protokollokhoz létezik a megfelelő fejléc, mert egyrészt a legtöbb rendszer nem hajlandó egyébként elküldeni a csomagot, másrészt az Nmap rendelkezik az összeállításukhoz szükséges tudással. Ahelyett, hogy az ICMP "kapu nem elérhető" üzenetre várakozna, a protokoll letapogatás az ICMP protokoll nem elérhető üzenetre vár. Ha az Nmap bármelyik protokollnál bármilyen választ kap, akkor a protokoll nyitott jelölést kap. Ha egy ICMP "protokoll nem elérhető" hiba érkezik (típus 3, kód 2), akkor a protokoll zárt jelölést kap. Más ICMP hibaüzenetek (típus 3, kód 1, 3, 9, 10 vagy 13) esetén a protokoll szűrt jelölést kap (bár ez azt bizonyítja, hogy ugyanakkor az ICMP protokoll nyitott). Ha néhány ismétlés után sem érkezik válasz, akkor a protokoll nyitott|szűrt jelölést kap.
-b <FTP átjátszó állomás> (FTP ugráló letapogatás)
Ez a sérülékenység az Nmap 1997-es megjelenésekor széles körben elterjedt volt, de mára már nagyrészt javították. Ennek ellenére még mindig találhatók sérülékeny FTP kiszolgálók, tehát megéri kipróbálni, ha már minden más kudarcot vallott. Ha egy tűzfal megkerülése a cél, tapogassa le a célhálózatot nyitott 21-es kaput után kutatva (vagy bármilyen FTP szolgáltatás után, ha az összes kaput vizsgálja változat ellenőrzésse), azután próbálja meg az ugráló letapogatást ezek használatával. Az Nmap megadja, hogy az állomás sérülékeny-e ebből a szempontból. Ha csak a nyomait szeretné eltakarni, akkor nem szükséges kizárólag a célhálózatban lévő gépekre korlátoznia magát. Mielőtt nekiállna sérülékeny FTP kiszolgálókat keresni az Interneten, jegyezze meg, hogy a rendszergazdák nem szeretik, ha a kiszolgálóikat ilyen célból próbálják kihasználni.
Az előzőekben leírt letapogatási eljárások mellett az Nmap lehetőséget biztosít arra, hogy meghatározza a letapogatni kívánt kapukat és a letapogatás sorrendjét (véletlenszerűen vagy sorban). Alapesetben az Nmap letapogatja az első 1024 kaput, valamint az nmap-services fájlban felsorolt kapukat és protokollokat.
-p <kaputartomány(ok)> (Csak a megadott kapu letapogatása)
Ha mind a TCP, mind az UDP kapukat letapogatja, külön megadhatja a protokollt a kapuszám előtti T: vagy U: minősítővel. A minősítő hatása addig tart, amíg másikat nem ad meg. Például a -p U:53,111,137,T:21-25,80,139,8080 paraméter megadásával letapogatja az 53,111 és 137 UDP kapukat, majd a listán szereplő megfelelő TCP kapukat. Ha UDP és TCP letapogatást is akar végezni, meg kell adnia a -sU paramétert és még legalább egy TCP letapogatás típusát (például -sS, -sF, or -sT). Ha nem ad meg protokoll minősítőt, a kapuszámok minden protokoll listába bekerülnek.
A kapuk megadhatók azzal a nevükkel is, amellyel az nmap-services fájlban szerepelnek. A elnevezésekben használható mind a *, mind a ? helyettesítő karakter. Például ha le akarja tapogatni az FTP szolgáltatást, valamint az összes olyan kaput, melynek szolgáltatásneve http-vel kezdődik, adja meg a -p ftp,http* paramétert. Vigyázzon a parancsértelmezők kiterjesztéseire és tegye idézőjelbe a -p utáni kifejezést, ha bizonytalan.
A kaputartományok bezárhatók szögletes zárójlebe. Ekkor a megadott tartományból csak azokat a kapukat tapogatja le, melyek szerepelnek az nmap-services fájlban. Például a -p [-1024] megadásával letapogathatja az nmap-services fájlban lévő összes kaput 1024-el bezárólag. Vigyázzon a parancsértelmezők kiterjesztéseire és tegye idézőjelbe a -p utáni kifejezést, ha bizonytalan.
-F (Gyors letapogatás (kevesebb kapuval) )
-r (Ne keverje a kapukat)
Állítsa rá az Nmap programot egy távoli állomásra és megtudhatja, hogy a 25/tcp, 80/tcp és az 53/udp kapuk nyitottak. Az nmap-services adatbázisa alapján kb. 2200 jól ismert szolgáltatás azonosítható, így az előbb felsorolt kapuk valószínűleg egy levelező- (SMTP), web- (HTTP) és névkiszolgálóra (DNS) utalnak. Ez a lekérdezés általában pontos - az esetek jelentős részében a levelezőkiszolgálók a 25-ös TCP kapun figyelnek. Ennek ellenére nem lehet csak erre alapozni a következtetéseinket! Az emberek gyakran futtatnak megszokott szolgáltatásokat furcsa kapukon.
Még ha az Nmap helyesen is következtet és a fent említett kiszolgálók valóban SMTP, HTTP és DNS kiszolgálók, ez akkor sem túl so információ. Ha a cége vagy az ügyfelei részére felmérést készít a sebezhetőségekről (vagy csak egy egyszerű hálózati leltárt készít), szüksége lehet a működő levelező- és a DNS kiszolgáló típusára és változatszámára. A pontos változatszám ismeretében sokkal könnyebb meghatározni, hogy az adott kiszolgáló mely sérülékenységekre érzékeny. A változat érzékelés segít kideríteni ezt az információt.
Miután valamelyik letapogatási módszer felderítette az elérhető TCP és UDP kapukat, a változat érzékelő kivallatja azokat a rajtuk futó alkalmazásokról. Az nmap-service-probes adatbázis számos próbát és válaszkifejezést tartalmaz a szolgáltatások azonosításához. Az Nmap megpróbálja meghatároznia szolgáltatás protokollját (pl. FTP, SSH, telnet, http), Az alkalmazás nevét (pl. ISC BIND, Apache httpd, Solaris telnetd), a szolgáltatás változatszámát, az állomás nevét, az eszköz típusát (pl. nyomtató, útválasztó), az operációs rendszer családját (pl. Windows, Linux) és néhány kiegészítő részletet (pl. fut-e kapcsolatra váró X kiszolgáló, az SSH milyen protokollverziót használ, vagy a KaZaA felhasználói név). Természetesen a legtöbb szolgáltatás nem adja ki az összes információt. Ha az Nmap programot SSL támogatással fordították, akkor kapcsolódik az SSL kiszolgálókhoz, hogy meghatározza a titkosítási réteg mögött található szolgáltatást. Ha RPC szolgáltatást talált, a program RPC "darálója" (-sR) automatikusan megpróbálja kideríteni az RPC program típusát és változatát. Néhány UDP kapu nyitott|szűrt állapotban maradhat egy UDP letapogatás után, mivel a program nem tudja pontosan meghatározni az állapotát. A változat érzékelő megpróbál választ kicsalni ezekből a kapukból (csakúgy, mint a nyitott kapukból) és siker esetén nyitottra változtatja a kapu állapotát. A nyitott|szűrt TCP kapukat hasonló módon kezeli. Jegyezze meg, hogy az Nmap -A paramétere más dolgok mellett a változat érzékelést is engedélyezi. A változat érzékelés működéséről, használatáról és paraméterezéséről a https://nmap.org/vscan/ címen talál részletes leírást.
Ha az Nmap kap ugyan választ egy szolgáltatástól, de az adatbázis alapján nem tudja azonosítani, kinyomtat egy különleges ujjlenyomatot és egy URL-t. Ha biztos abban, hogy milyen szolgáltatás fut az adott kapun, a megadott címen az ujjlenyomat segítségével megadhatja a szolgáltatás típusát. Szánjon erre pár percet, hogy mindenki élvezhesse az Ön felfedezésének eredményét. Ezeknek az adatoknak köszönhetően az Nmap kb. 3000 mintát ismer több, mint 350 protokollhoz.
A változat érzékelés a következő paraméterekkel engedélyezhető és vezérelhető:
-sV (Változat érzékelés)
--allports (Ne hagyjon ki egy kaput sem a változat érzékelésből)
--version-intensity <intenzitás> (Beállítja a változat érzékelés erősségi szintjét)
--version-light (Tapintatos mód engedélyezése)
--version-all (Minden próba végrehajtása)
--version-trace (A változat érzékelés nyomkövetése)
-sR (RPC letapogatás)
Az Nmap egyik legjobban ismert tulajdonsága az operációs rendszerek távoli felismerése a TCP/IP verem ujjlenyomata alapján. Az Nmap egy sor TCP és UDP csomagot küld a célpont felé és gyakorlatilag a válaszok minden egyes bitjét kielemzi. Tesztek tucatjainak végrehajtása után - mint például a TCP ISN mintavételezés, a támogatott TCP beállítások, az IP ID mintavételezés és a kezdeti ablakméret ellenőrzése - az Nmap összehasonlítja az eredményeket az nmap-os-db adatbázisban tárolt több, mint 800 ismert ujjlenyomattal és egyezés esetén kiírja az adott operációs rendszer részleteit. Minden ujjlenyomathoz tartozik egy kötetlen formátumú szöveges leírás az operációs rendszerről és egy besorolás, mely megadja a gyártó nevét (pl. SUN), az alap operációs rendszert (pl. Solaris), az operációs rendszer genercióját (pl. 10) és az eszköz típusát (általános célú, útválasztó, kapcsoló, játékkonzol stb.).
Ha az Nmap nem tudja kitalálni az operációs rendszer típusát és a feltételek jók (pl. található legalább egy nyitott és egy zárt kapu), az Nmap megad egy webcímet, ahová elküdheti az ujjlenyomatot az operációs rendszer típusával, feltéve ha biztos benne. Ezzel hozzájárulhat az ismert operációs rendszerek adatbázisának bővítéséhez és segíthet az Nmap programot még pontosabbá tenni mindenki számára.
Az operációs rendszer érzékelésének során számos olyan adatot is felhasznál a program, melyeket más folyamatok során már begyűjtött. Az egyik az üzemidő felmérése, mely a TCP időbélyeg paramétert használja (RFC 1323) annak kiderítésére, hogy az eszközt mikor indították újra legutoljára. Ez csak azoknál az eszközöknél működik, melyek kiadják ezt az információt. A másik a TCP sorszám megjósolhatóságának osztályozása. Ez azt méri, hogy mennyire nehéz hamisított TCP kapcsolatot felépíteni a célponttal. Ez hasznos lehet a forrás IP cím alapú bizalmi kapcsolatokat (távoli bejelentkezés, tűzfalak, szűrők stb.) kihasználó támadások esetén a támadás valódi forrásának az elrejtésében. Ezeket a megtévesztéseket ma már ritkán használják, de elég sok rendszer sérülékeny velük szemben. Az aktuális bonyolultsági szám egy statisztikai mintavételezés alapján alakul ki és változhat. Általában jobb az angol nyelvű szöveges osztályozást használni, mint például a „méltó kihívás (worthy challenge)” vagy az „egyszerűen vicc (trivial joke)”. EZek csak a bőbeszédű (-v) üzemmód normál kimenetén jelennek meg. Ha a bőbeszédű üzemmódot a -O paraméter mellett használja, az IP ID sorszám előállításról is jelentést kap. A legtöbb eszköz a „növekményes (incremental)” osztályba tartozik, ami azt jelenti, hogy minden egyes elküldött csomagnál növelik az IP fejléc ID mezőjének értékét. Ez sebezhetővé teszi őket néhány fejlett információ gyűjtési és megtévesztési támadással szemben.
Az operációs rendszer érzékelésének működésével, használatával és testreszabásával kapcsolatban a https://nmap.org/osdetect/ címen talál egy leírást.
Az operációs rendszer érzékelése és vezérlése a következő paraméterekkel lehetséges:
-O (Operációs rendszer érzékelésének engedélyezése)
--osscan-limit (Az operációs rendszer érzékelését csak az ígéretes állomásokra korlátozza)
--osscan-guess; --fuzzy (Eredmények találgatása)
--max-os-tries (Maximális próbálkozások száma)
Az Nmap parancsfájl motor (NSE) egyesíti az Nmap hatékony hálózatkezelését a Lua[8] könnyűsúlyú parancsnyelv sokoldalúságával, így kínálva számtalan lehetőséget. A https://nmap.org/nse/ címen bőséges dokumentációt talál az NSE-ről (beleértve a programozói felületet is). Az NSE célja, hogy hatékony környezetet biztosítson az Nmap képességeinek kiterjesztéséhez és a felhasználók számára egyszerűbbé tegye testreszabott tesztek létrehozását. Az NSE felhasználási területei:
Kiterjesztett változat érzékelés (kategória version) — Bár az Nmap rendelkezik egy saját szolgáltatás- és változatérzékelő rendszerrel, mely hatékonyságában és működési körében páratlan, egy bonyolultabb próbákat igénylő szolgáltatás felderítésekor ez az erő nem használható ki. Például a Skype-Protocol 2-es változatának azonosításához két független próbacsomagot kell elküldeni, melyre a beépített rendszer nem képes. Egy egyszerű NSE parancsfájl végre tudja hajtani ezt a feladatot és frissíteni tudja a kapukhoz tartozó szolgáltatások információit.
Károkozó érzékelés (kategóriák malware és backdoors) - Mind a támadók, mind a féregprogramok gyakran hagynak maguk után hátsó bejáratokat - például a levélszemetek küldői gyakran használnak szokatlan kapukon működő SMTP kiszolgálókat a leveleik továbbítására, vagy a betörők egyfajta FTP kiszolgálót használva próbálnak meg hozzáférni kritikus adatokhoz. Pár sor Lua kóddal ezek a rések könnyen felderíthetők.
Sebezhetőség érzékelés (kategória vulnerability)- Az NSE képességeinek kihasználásával könnyen azonosíthat olyan veszélyeket, mint például az alapértelmezett jelszavak, vagy az SMTP kiszolgálók levél-átjátszási képessége tetszőleges tartományokból.
Hálózati felderítés és Információgyújtés (kategóriák safe, intrusive és discovery) — Egyrészt a parancsnyelv és a hatékony aszinkron hálózati programfelület, másrészt a korábbi letapogatások során begyűjtött információk segítségével az NSE lehetőséget nyújt ara, hogy a célgépen futó szolgáltatásokhoz ügyfélprogramokat készítsen. Ezekkel az ügyfelekkel olyan információkat is begyűjthet, mint például az elérhető NFS/SMB/RPC megosztások, egy IRC hálózaton lévő csatornák vagy az éppen bejelentkezett felhasználók száma.
A különböző felhasználási formák miatt és a megfelelő parancsfájl kiválasztásának leegyszerűsítése érdekében minden parancsfájl tartalmaz egy mezőt, mellyel a fenti kategóriák bármelyikébe (akár több kategóriába is) besorolható. A kategóriák és parancsfájlok kapcsolatának nyilvántartására egy script.db nevű fájl is telepítésre kerül a parancsfájlok mellett. Így például ha egy gépről szeretné megállapítani, hogy fertőzött-e valamilyen féregprogrammal, az Nmap által biztosított egyik parancsfájl segítségével és az nmap --script=malware [célpont] parancs lefuttatásával ezt könnyen kiderítheti. A version kategóriába sorolt parancsfájlok mindig lefutnak, beleértve a parancsfájl letapogatás kiválasztását is. A script.db fájl maga is egy Lua parancsfájl és a --script-updatedb paraméteren keresztül frissíthető.
Minden NSE parancsfájl egy darab Lua kód, mely két szakaszból áll: egy teszt, hogy az adott parancsfájl lefuttatható-e egy megadott állomáson vagy kapun (ezek neve hostrule vagy portrule) és egy action szakasz, mely akkor fut le, ha az előző teszt visszatérési értéke igaz. A parancsfájlok az Nmap által korábban összegyűjtött legtöbb információhoz hozzáférnek. Ezek minden állomásnál az IP cím, az állomás neve (ha elérhető) és az operációs rendszer. Ha a parancsfájl célja egy kapu, akkor hozzáfér a kapu számához, a protokollhoz (tcp, udp vagy ssl), a kapu mögött futó szolgáltatás nevéhez és feltételesen a változat érzékeléssel megszerzett információkhoz. Az NSE parancsfájlok hagyományosan rendelkeznek egy nse kiterjesztéssel. Bár jelenleg nem szükséges követnie ezt a szokást, ez a jövőben változhat. Az Nmap figyelmeztetni fogja, ha egy fájlnak más a kiterjesztése. Az NSE-ről további bőséges dokumentációt találhat (beleértve a programozói felület leírását) a https://nmap.org/nse/ címen.
-sC
--script <paransfájl kategória|könyvtár|fájlnév|all>
Ha egy megadott könyvtárat megtalál, az Nmap betölti az összes NSE parancsfájlt (minden nse kiterjesztésű fájlt) a könyvtárból. A fájloknak nse kiterjesztéssel kell rendelkezniük. Az Nmap a parancsfájlok keresésekor nem vizsgálja meg az alkönyvtárakat. Ha egyedi fájlnevet adott meg, akkor nem kötelező a fájlnak nse kiterjesztéssel rendelkeznie.
Alaphelyzetben az Nmap parancsfájlok az Nmap adatkönyvtárának scripts alkönyvtárában találhatóak. A scripts/script.db adatbázisban tárolt paranscfájlok indexeltek. Az adatbázis tartalmazza az összes kategóriához tartozó összes parancsfájlt. Egy parancsfájl több kategóriához is tartozhat.
--script-args=<név1=érték1,név2={név3=érték3},név4=érték4>
--script-trace
--script-updatedb
Az Nmap fejlesztésének legfontosabb szempontja a teljesítmény. Egy alapértelmezett letapogatás (nmap gépnév) egy helyi hálózaton lévő gépen nagyjából 0.2 másodpercig tart. Ez épp egy pislogásnyi idő, amely azonban egyre nő, ahogy növekszik a célpontként meghatározott gépek száma. Továbbá bizonyos letapogatási formák, mint például az UDP letapogatás, vagy a változat érzékelés számottevően megnövelik a letapogatás időtartamát. Ugyanilyen hatása van bizonyos tűzfal beállításoknak, különösen ha korlátozták az egységnyi idő alatt kibocsátható válaszok számát. Bár az Nmap ezeknek a letapogatásoknak a felgyorsítására sok párhuzamosítást és fejlett eljárásokat használ, a felhasználó alapjaiban befolyásolhatja az Nmap működését. Szakértő felhasználók gondosan összeállított Nmap parancsokkal rövid idő alatt megszerezhetik a számukra fontos információkat.
A letapogatási idő csökkenthetők a nem kritikus tesztek elhagyásával és az Nmap legfrissebb változatának telepítésével (gyakran történnek teljesítményt növelő változtatások). Számottevő javulás érhető el az időzítési paraméterek helyes megválasztásával is. Ezek a paraméterek az alábbiakban találhatóak.
Néhány paraméternél használható a time kiegészítés is. Alaphelyzetben ez milliszekundumban értendő, de az érték után írt 's’, ‘m’ vagy ‘h’ karakterekkel megadhat másodperces, perces vagy órás időtartamot is. Például a --host-timeout paraméternek átadott 900000, 900s és 15m értékek mind ugyanazt jelentik.
--min-hostgroup <méret>; --max-hostgroup <érték> (A párhuzamosan letapogatható állomások száma)
Ennek a konfliktusnak a feloldására az Nmap egy kompromisszumos megoldást használ. Kezdésként csak egy 5 elemből álló csoportot hoz létre, így az első eredmények gyorsan megérkeznek. Ezután a csoportméretet folyamatosan növeli, akár 1024-ig. A kezdeti csoportméret pontos értéke a megadott paraméterektől függ. A hatékonyabb működés érdekében az Nmap nagyobb csoportokat hoz létre az UDP letapogatásoknál, illetve a csak néhány TCP kaput érintő letapogatásoknál.
Ha a --max-hostgroup paraméterben megadta a maximális csoportméretet, az Nmap ezt nem fogja túllépni. Ha megadja a --min-hostgroup paramétert, az Nmap megpróbálja a csoportméretet efölött tartani. Az Nmap kialakíthat kisebb csoportot is a megadottnál, ha nem áll rendelkezésre elegendő állomás a megadott minimális csoportméret létrehozásához. Megadható mindkét határérték is, hogy a csoportméret egy meghatározott sávban maradjon, de erre ritkán van szükség.
Ezeknek a paramétereknek nincs hatásuk a letapogatásnak abban a részében, mikor még csak az állomások felderítése történik. Ebbe beletartozik az egyszerű visszhang letapogatás is(-sP). Az állomások felderítése mindig nagy csoportokban történik a sebesség és a pontosság növelésének érdekében.
Ezeknek a paramétereknek az elsődleges haszna egy megfelelő méretű minimális csoprt létrehozása, így a teljes letapogatás gyorsabban lefut. Egy megszokott választás a 256-os csoport, így egy hálózat C osztályú blokkokban tapogatható le. Sok kaput tartalmazó letapogatásnál ezt a számot nem célszerű túllépni. Ha a letapogatás csak néhány kapura korlátozódik, a csoportméret akár 2048-ig (vagy tovább) is növelhető.
--min-parallelism <szám>; --max-parallelism <szám> (Párhuzamos próbák beállítása)
A legáltalánosabb felhasználás, mikor a --min-parallelism értékét egynél magasabbra állítják, hogy felgyorsítsák a gyengébb teljesítményű állomások vagy hálózatok letapogatását. Ezzel a paraméterrel eléggé kockázatos játszani, mert egy túl magas érték ronthatja a pontosságot. Ennek a paraméternek az állításával korlátozzuk az Nmap azon képességét, hogy a hálózat paraméterei alapján dinamikusan szabályozza a párhuzamos működést. A 10-es érték elég jó lehet, de érdemesebb ezt a paramétert csak a legvégső esetben beállítani.
A --max-parallelism paraméter szintén beállítható 1-re, ezzel megakadályozható, hogy az Nmap egyszerre egynél több próbát küldjön a célpont felé. Ez jól használható a --scan-delay paraméterrel együtt (lásd később), bár ez utóbbi önmagában is jól használható.
--min-rtt-timeout <idő>, --max-rtt-timeout <idő>, --initial-rtt-timeout <idő> (Próbák érvényességi ideje)
Az alapértelmezettnél alacsonyabb --max-rtt-timeout és --initial-rtt-timeout érték jelentősen lerövidíti a letapogatás idejét. Ez különösen igaz a visszhang nélküli (-PN) letapogatásoknál és az erős tűzfallal védett hálózatoknál. Azonban nem szabad túl agresszíven gondolkodni. Túl alacsony értéknél a letapogatási idő meg is nőhet, mivel a próbák ideje lejár és ismétlésre kerülnek, mialatt az előző próbákra adott válaszok még úton vannak visszafelé.
Ha az összes állomás egy helyi hálózaton található, 100 milliszekundum --max-rtt-timeout érték eléggé agresszív. Ha menet közben útválasztó is található, érdemesebb először az ICMP ping eszközzel, vagy más csomagösszeállító programmal (például hping2) letesztelni a hálózat minőségét. Válassza ki 10 csomagból a leghosszabb válaszidejűt. Az --initial-rtt-timeout értéke lehet ennek a duplája, a --max-rtt-timeout pedig a három- vagy négyszerese. A maximum RTT értékét általában nem érdemes 100 milliszekundumnál kisebbre és 1 másodpercnél nagyobbra választani.
A --min-rtt-timeout egy ritkán használt paraméter, de hasznos lehet, ha a hálózat annyira megbízhatatlan, hogy az Nmap alapértékei is túl agresszívnek bizonyulnak.
--max-retries <próbák> (Hányszor küldje újra egy kapura a letapogatási próbát)
Az alapérték (ha nem használ -T sablont) 10 ismétlés. Ha a hálózat megbízható és a célállomás forgalmát nem szabályozták, az Nmap általában csak egyszer ismétli meg a próbát. Így a legtöbb célpont letapogatására nincs hatással, ha a --max-retries értékét például 3-ra csökkenti. Ilyen alacsony értékek csak a lassú (korlátozott) célállomások letapogatását gyorsítják fel. Mivel adatokat veszíthet azzal, ha az Nmap korábban feladja egy kapu letapogatását, ezért hasznosabb a --host-timeout paraméter időzítésének lejártát megvárni és elveszteni a célponttal kapcsolatos valamennyi adatot, mint hiányos adatokkal dolgozni.
--host-timeout <idő> (Lassú célpontoknál ennyi idő után feladja a próbálkozást)
--scan-delay <idő>; --max-scan-delay <idő> (A próbák közti késleltetés)
Amikor az Nmap növeli a próbák közti késleltetést, hogy megbirkózzon a forgalomszabályzással, a letapogatás drámaian lelassul. A --max-scan-delay paraméterrel megadhatja a két próba közti legnagyobb megengedett késleltetést. Ha ezt az értéket túl alacsonyra választja, az feleslegesen újraküldött csomagokat generál, ami egy szigorú forgalomkorlátozással működő állomásnál kihagyott kapukhoz vezethet.
A --scan-delay paraméter másik felhasználása a küszöbérték figyelés alapján működő behatolás érzékelő és megelőző rendszerek (IDS/IPS) megtévesztése.
--defeat-rst-ratelimit
Ennek a paraméternek a használata csökkenti a pontosságot, hiszen néhány kapu elérhetetlennek bizonyul, mivel az Nmap nem vár eléggé sokáig a korlátozott RST válaszra. Egy SYN letapogatásnál a válasz nélküli kapuk jelölése szűrt lesz ahelyett, hogy az RST csomag megvárásával zárt jelölést kapna. Ez a paraméter hasznos lehet akkor, ha csak a nyitott kapuk érdekesek és nem kell különbséget tenni a zárt és a szűrt kapuk között.
-T <paranoid|sneaky|polite|normal|aggressive|insane> (Időzítési sablon)
Ezekkel a sablonokkal megadható, hogy a letapogatás mennyire legyen agresszív, de meghagyja a lehetőséget az Nmap programnak, hogy az időzítéseket maga álltsa be. A sablonok ezen kívül elvégeznek néhány olyan sebesség beállítást, melyek önálló paraméterként jelenleg nem adhatók meg. Például a -T4 paraméter megakadályozza, hogy a dinamikusan változó letapogatásikésleltetés a TCP kapukon meghaladja a 10 milliszekundumot, míg a -T5 paraméter ugyanezt az értéket 5 milliszekundumra korlátozza. A sablonok mellett továbbra is használhatóak az egyedi időzítési paraméterek és ezek minden esetben felülbírálják a sablonokban beállított alapértékeket. Modern és megbízható hálózatok letapogatása esetén ajánlott a -T4 paraméter használata. Tartsa meg ezt a paramétert még akkor is, ha egyedi időzítési paramétereket használ, így kihasználhatja a sablonban lévő kisebb extra optimalizációt is.
Ha tisztességes szélessávú vagy ethernet kapcsolatot használ, javasolt a -T4 paraméter állandó használata. Néhányan szeretik használni a -T5 paramétert, ám ez sok esetben túl agresszív lehet. Vannak akik a -T2 paramétert szeretik használni, mert azt gondolják, hogy így kisebb valószínűséggel döntik romba a célpontot, vagy mert magukat általában udvarias embernek gondolják. Ők azonban gyakran nem veszik észre, hogy a -Tpolite valójában milyen lassú. Ez a letapogatás tízszer hosszabb is lehet, mint egy alapértelemeztt. Az alapértelmezett időzítésnél (-T3) ritkán fordulnak elő összeomlások vagy sávszélesség problémák, ezért vatoss letapogatásnál célszerű ezt használni. Ezeknek a problémáknak a csökkentésére sokkal alkalmasabb a változat érzékelés elhagyása, mint az időzítési paraméterek állítgatása.
Bár a -T0 és -T1 paraméterek hasznosak a behatolásérzékelők megtévesztésére, de sok célgép vagy kapu esetén a letapogatási idő különösen elnyújtják. Ilyen hosszú letapogatások esetén hasznosabb az időzítési paraméterek kézzel történő beállítása, mint a -T0 és -T1 paraméterekhez tartozó konzerv értékek használata.
A T0 fő működési elve a letapogatások sorbaállítása, így egyszerre csak egy kaput tapogat le és a minden próba után vár 5 percet. A T1 és T2 beállításai hasonlóak, de a próbák között csak 15 másodpercet, illetve 0.4 másodpercet várnak. A T3 az Nmap alapértelmezett beállítása, mely már használja a párhuzamos működést is. A T4 paraméter megfelel a --max-rtt-timeout 1250 --initial-rtt-timeout 500 --max-retries 6 beállításoknak és a TCP letapogatási késleltetést 0.01 másodpercre állítja. A T5 megfelel a --max-rtt-timeout 300 --min-rtt-timeout 50 --initial-rtt-timeout 250 --max-retries 2 --host-timeout 15m beállításoknak és a TCP letapogatási késleltetést 5 milliszekundumra állítja.
Az Internet úttörőinek szeme előtt egy teljesen nyitott hálózat lebegett, egy univerzális IP címtartománnyal, melyben bárki bárkivel kapcsolatot létesíthet. Itt bármely állomás információt kérhet és adhat bármely állomásnak. Az emberek a munkahelyükről is elérhetik az otthoni rendszereiket, beállíthatják a légkondicionálót, vagy kinyithatják az ajtó egy korán érkezett vendég előtt. Azonban a címtartomány szűkössége és bizonyos biztonsági megfontolások miatt ennek a látomásnak a megvalósítása nehézkessé vált. Az 1990-es évek elején a cégek tűzfalakat kezdtek telepíteni azzal a kifejezett szándékkal hogy az információ szabad áramlását akadályozzák. Nagyméretű hálózatokat kerítettek le az Internetről alkalmazás szűrőkkel, hálózati címfordítókkal és csomagszűrőkkel. Az információ szabad áramát szigorúan szabályozott csatornákba kényszerítették.
A hálózati akadályok, mint például a tűzfalak nagymértékben megnehezítik egy hálózat felderítését. Nehezebbé teszik a hétköznapi hálózati felderítést, mivel éppen ebbőlk a célból tervezik őket. Mindezek ellenére az Nmap számos lehetőséget kínál az ilyen komplex hálózatok megértéséhez és a szűrők működésének ellenőrzéséhez. Arra is lehetőséget biztosít, hogy bizonyos gyengén kivitelezett védelmeket meg tudjunk kerülni. Az egyik legjobb módszer a saját hálózat viselkedésének megértésére, ha megpróbálja legyőzni azt. Helyezze magát a támadó szemszögébe és próbáljon ki néhány technikát ebből a fejezetből a saját hálózata ellen. Indítson el egy FTP ugráló letapogatást, egy üresjárati letapogatást, csomagtöredék alapú támadást vagy próbáljon alagutat létrehozni egy saját proxy kiszolgálón keresztül.
Hogy tovább korlátozzák a hálózati aktivitást, a társaságok egyre gyakrabban ellenőrzik a hálózati forgalmat behatolásérzékelő rendszerekkel (IDS). Az összes nagyobb ilyen rendszer olyan szabálykészlettel érkezik, mely képes érzékelni az Nmap letapogatásait, mivel az ilyen letapogatások általában egy közelgő támadás előjelei. A legtöbb ilyen terméket azóta átalakították behatolás megelőző rendszerré (IPS), mivel képesek blokkolni a gyanúsnak ítélt forgalmat. A hálózati rendszergazdák és az IDS rendszerek szállítóinak nagy bánata, hogy a csomagok egyszerű analizálásával nagyon nehéz felismerni a rossz szándékot. A kellő türelemmel és szakértelemmel rendelkező támadók az Nmap egyes paramétereinek a segítségével könnyen megkerülhetik az IDS rendszereket. Ezalatt a rendszergazdáknak meg kell küzdeniük a rengeteg téves jelzéssel, ahol az ártatlan forgalom könnyen válthat ki riasztást vagy okozhatja a forgalom blokkolását.
Időnként emberek azt javasolják, hogy az Nmap ne biztosítson lehetőséget a tűzfalak megkerülésére, vagy az IDS rendszerek megtévesztésére. Azzal érvelnek, hogy ezeket sokkal inkább fogja egy támadó rossz szándékkal használni, mint egy rendszergazda a biztonság növelésére. Ezzel a logikával az a probléma, hogy a támadók akkor is ezeket a módszereket fogják használni, legfeljebb más eszközt fognak használni, vagy maguk írják bele azokat az Nmap programba. Eközben a rendszergazdák egyre nehezebben fogják tudni ellátni a munkájukat. Sokkal jobb védekezés egy modern, folyamatosan javított FTP kiszolgálót használni, mint egy FTP ugráló letapogatást megvalósító program terjesztését megakadályozni.
Nincs varázsfegyver (vagy Nmap paraméter) a tűzfalak és IDS rendszerek felismerésére és érzékelésére. Ehhez tudás és tapasztalat szükséges. Egy ilyen témájú oktatóanyag meghaladja ennek a leírásnak a kereteit, így csak a kapcsolódó paraméterek felsorolására és működésük rövid leírására szorítkozunk.
-f (csomagok tördelése); --mtu (a megadott MTU érték használata)
-D <csali1 [,csali2][,ME],...> (Letapogatás álcázása csalikkal)
A csalikat listáját vesszővel kell elválasztani. Kiegészítésként használhatja a ME paramétert a csalik listájában, amely a saját IP címét jelenti. Ha a ME paramétert a hatodik vagy későbbi pozícióban használja, a legtöbb letapogatás érzékelő (mint például a Solaris Scanlogd) valószínűleg egyáltalán nem fogja megjeleníteni az IP címét. Ha nem használja a ME paramétert, az Nmap véletlen pozícióba teszi az IP címét. Használhatja az RND paramétert, így véletlenszerű, nem fenntartott IP címeket generálhat, vagy az RND:<szám> paramétert, így a <szám>-nak megfelelő mennyiségű IP címet kap.
Jegyezze meg, hogy a megadott csaliknak élő állomásoknak kell lenniük, különben véletlenül SYN elárasztásnak teheti ki a célpontokat. Ráadásul eléggé könnyű kitalálni a támadó kilétét, ha az IP címek közül csak egy él a hálózaton. Célszerűbb nevek helyett IP címeket használni (így a csalik hálózatában lévő névszerverek naplóiban nem jelenik meg az Ön IP címe).
A program a csalikat mind a kezdeti visszhang letapogatásnál (az ICMP, SYN, ACK vagy bármi más használatakor) mind a későbbi kapuletapogatásoknál használja. Szintén használja a csalikat a távoli ooperációs rendszer felderítésekor (-O). Nem használ csalikat a változat érzékeléskor és a TCP kapcsolódási letapogatásnál.
Nem érdemes túl sok csalit használni, mivel lelassíthatja a letapogatást és ronthatja a pontosságot. Ezen kívül néhány szolgáltató kiszűri a hamisított csomagokat, bár a legtöbb nem foglalkozik velük egyáltalán.
-S <IP cím> (Hamis forráscím)
Ennek a paraméternek egy másik lehetséges használata, hogy amikor a célponttal elhiteti, hogy valaki más próbálja meg letapogatni. Képzelje el, amikor egy cég azt látja, hogy egy versenytársa próbálja meg letapogatni! Az ilyen használathoz általában szükség van az -e és a -PN paraméterek használatára is. Jegyezze meg, hogy ilyenkor semmilyen választ nem fog kapni (azok a hamisított feladóhoz továbbítódnak), így az Nmap sem tud használható jelentést készíteni.
-e <illesztő> (Megadott illesztő használata)
--source-port <kapu száma>; -g <portnumber> (A forráskapu számának hamisítása)
Ezekre a problémákra léteznek biztonságos megoldások, akár alkalmazásszűrők, akár protokoll feldolgozó tűzfalmodulok formájában. Sajnos vannak könnyebb, de kevésbé biztonságos megoldások is. Felismervén, hogy a DNS válaszok az 53-as kapuról, az aktív FTP kapcsolatok pedig a 20-as kapuról érkeznek, a legtöbb rendszergazda beleesik abba a csapdába, hogy egyszerűen engedélyezi ezekről a kapukról a bejövő forgalmat. Gyakran azt feltételezik, hogy a támadók nem ismerik fel és nem használják ki ezeket a réseket. Máskor úgy gondolják, hogy ez csak ideiglenes lesz, amíg egy biztonságosabb megoldást nem találnak. Aztán elfelejtkeznek róla.
Ám nemcsak a túlterhelt rendszergazdák esnek ebbe a csapdába. Számos termék érkezik ilyen gyenge szabályokkal. Különösen a Microsoft bűnös ebben a körben. A Windows 2000 és Windows XP rendszerekkel szállított IPsec szűrő tartalamaz egy hallgatólagos szabályt, mely beenged minden TCP és UDP forgalmat, mely a 88-as forráskapuról érkezik (Kerberos). Egy másik, jól ismert eset volt a Zone Alarm személyi tűzfalakban a 2.1.25-ös változatig meglévő hiba, mely beengedett minden UDP forgalmat az 53-as (DNS) vagy a 67-es (DHCP) forráskapukról.
Ezeknek a hibáknak a kihasználásához az Nmap a -g és a --source-port paramétereket biztosítja (ezek egyenértékűek). Csak adja meg kapu számát és amennyiben lehetséges, az Nmap ezzel a forráskapuval fogja elküldeni a próbákat. Bizonyos operációs rendszer érzékelési tesztekhez az Nmap más kaput fog használni a helyes működéshez. A DNS kérések végrehajtásakor a --source-port beállításait nem veszi figyelembe, mivel ezeknek a kéréseknek a kezelését az Nmap a rendszer könyvtárain keresztül végzi. A legtöbb TCP letapogatás, beleértve a SYN letapogatást, valamint az UDP letapogatás teljes mértékben támogatja ezt a paramétert.
--data-length <szám> (Véletlen adatok hozzáfűzése az elküldött csomagokhoz)
--ip-options <S|R [útvonal]|L [útvonal]|T|U ... >; --ip-options <hexa karakterlánc> (Csomagok küldése megadott IP paraméterekkel)
Az IP paraméterek megadásának leghatásosabb módja ha az --ip-options után beírja az értékeket. A hexadecimális értékeket mindig \x karakterrek kezdje, majd következik két szám. Bizonyos karaktereket ismételhet is, ha a karakter után egy csillagot ír, majd megadja az ismétlések számát. Például a \x01\x07\x04\x00*36\x01 egy olyan hexadecimális karaktersorozat, mely 36 darab NULL bájtot tartalmaz.
Az Nmap a paraméterek megadásának egy rövidebb módját is felkínálja. Az R, T és U paraméterekkel az útvonal rögzítését, az időbélyeg rögzítését, vagy mindkettőt kérheti. A laza vagy a szigorú útvonalkövetést az L vagy az S paraméter és az IP címek szóközzel elválasztott listájának megadásával kérhet.
Ha szeretné nyomon követni az elküdött és a beérkezett csomagokban lévő beállításokat, adja meg a --packet-trace paramétert. Ha további információkra és példákra kíváncsi az Nmap programban használható IP paraméterekkel kapcsolatban, látogasson el a https://seclists.org/nmap-dev/2006/q3/0052.html címre.
--ttl <érték> (A time-to-live mező beállítása)
--randomize-hosts (Összekeveri a célpontok sorrendjét)
--spoof-mac <MAC cím, előtag vagy gyártó name> (MAC cím hamisítása)
--badsum (Csomagok küldése hamis TCP/UDP ellenőrző összeggel)
Bármely biztonsági eszköz csak annyira hasznos, amennyire az általa generált kimenet használható. A bonyolult tesztek és eljárások keveset érnek, ha az eredményt nem áttekinthető és érhető módon szolgáltatják. Az Nmap programot annyiféle módon használják emberek és más programok is, hogy egyféle kimeneti formátum nem lenne megfelelő mindenkinek. Így az Nmap többféle formátumot kínál, beleértve az emberek számára hasznos interaktív módot és a programok által könnyen feldolgozható XML-t.
A különböző kimeneti formátumok mellett az Nmap néhány paraméterrel lehetővé teszi mind a kimenet, mind a hibakeresési információk bőbeszédűségének beállítását. A kimenti adatok mind a szabványos kimenetre, mind egy megadott nevű fájlba kerülhetnek. Az Nmap képes a fájlhoz hozzáfűzni, vagy felülírni azt. A kimeneti fájlok alkalmasak még megszakított letapogatások folytatására is.
Az Nmap kimenete öt különféle formátumban érhető el. Az alapértelmezett elnevezése az interaktív kimenet amely a szabványos kimenetre kerül (stdout). Létezik még egy normál kimenet is, mely csak annyiban különbözik az interaktívtól, hogy kevesebb futásidejű üzenetet és figyelmeztetést jelenít meg, mivel feltételezi, hogy az adatok elemzésére csak a letapogatás befejezése után kerül sor, nem pedig folyamatosan.
Az XML kimenet az egyik legfontosabb kimeneti típus, mivel átalakítható HTML dokumentummá, könnyen feldolgozható más programmal (mint például az Nmap grafikus felülete) és adatbázisba is importálható.
A fennmaradó két kimeneti típus közül az egyik az egyszerű grep által feldolgozható kimenet, mely a legtöbb információt jeleníti meg az állomásról egy sorban, a másik a sCRiPt KiDDi3 0utPUt azoknak, akik úgy gondolnak magukra, mint |<-r4d.
Míg az alapértelmezett interaktív kimenetnek nincs parancssori kapcsolója, a többi négy formátum ugyanazt a szintaktikát használja. Egyetlen paraméterük van, az eredményt tároló fájl neve. Több formátum is megadható egyszerre, de minden formátum csak egyszer használható. Például ha szeretné később átnézni a normál kimenet eredményét és egyben szeretné programmal is feldolgozni, akkor használhatja az -oX myscan.xml -oN myscan.nmap paramétert. Bár ebben a fejezetben az egyszerűség kedvéért rövid fájlneveket használunk (például myscan.xml), általában ajánlott hosszabb, jelentéssel bíró neveket használni. A nevek kiválasztásakor figyeljünk a személyes igényekre, használhatunk dátumot, vagy egy-két szavas rövid leírást a munka típusáról.
Bár ezekkel a paraméterekkel az eredményeket fájlba menthetjük, az Nmap ettől függetlenül az interaktív kimenetet megjeleníti a szabvány kimeneten. Például az nmap -oX myscan.xml célpont parancs az XML kimenetet a myscan.xml fájlba írja és egyben megjeleníti azt az interaktív kimenetet is, amely az -oX paraméter megadása nélkül is megjelent volna. Ez a viselkedés megváltoztatható, ha a kimeneti formátum után egy kötőjelet ad meg paraméterként. Ilyenkor az Nmap kikapcsolja az interaktív kimenetet és ehelyett a szabványos kimeneti adatfolyamba írja a kívánt kimeneti formátumú adatokat. Így az nmap -oX - célpont parancs csak a stdout eszközre küldi el az XML kimenetet. A komoly hibákat továbbra is a normál hibakimenetre, a stderr eszközre írja.
Az Nmap más paramétereitől eltérően a naplófájl paraméterjelzője (mint az -oX) és a fájlnév vagy kötőjel között kötelező szóközt hagyni. Ha ezt elhagyja és például az -oG- vagy az -oXscan.xml formátumban adja meg a paramétert, akkor kompatibilitási okoból egy normál formátumú kimeneti fájl jön létre G- és Xscan.xml nevekkel.
Ezek közül a paraméterek közül mindegyik támogatja a fájlnevek strftime()-szerű átalakítását. A %H, %M, %S, %m, %d, %y és %Y megadása pontosan azt jelenti, mint az strftime() függvényben. A %T ugyanazt jelenti, mint a %H%M%S, a %R ugyanazt jelenti, mint a %H%M és a %D ugyanazt jelenti, mint a %m%d%y. ha a % jelet bármilyen más karakter követi, akkor azt a karaktert egyszerűen tovább adja (például a %% egy százalékjelet ad tovább). Így az -oX 'scan-%T-%D.xml' paraméter megadása egy XML fájlt hoz létre scan-144840-121307.xml névvel.
Az Nmap lehetőséget biztosít a letapogatás részletességének beállítására, valamint arra, hogy az eredményeket hozzáfűzze egy meglévő fájlhoz ahelyett, hogy felülírná. A paraméterek leírása az alábbiakban található.
Nmap kimeneti formátumok
-oN <fájlnév> (normál kimenet)
-oX <fájlnév> (XML kimenet)
XML egy stabil formátumot kínál, mely programból könnyen feldolgozható. Ingyenes XML feldolgozók az összes nagyobb programozási nyelvhez elérhetők, beleértve a C/C++, Perl, Python és Java nyelveket. Az Nmap kimenetének feldolgozására és működésének vezérlésére a legtöbb nyelvhez már készültek kapcsolódó munkák. Perl CPAN példák találhatók a Nmap::Scanner[10] és a Nmap::Parser[11] címeken. A legtöbb esetben az XML az előnyben részesített formátum.
Az XML kimenet hivatkozik egy XSL stíluslapra, melynek segítségével az eredmények HTML formátumra alakíthatók. Ezt a legegyszerűbben úgy használhatja, hogy az XML kimenetet betölti egy böngészőbe. Alapesetben ez csak azon a gépen működik, amelyen az Nmap fut (vagy egy hasonlóan beálított gépen), mivel az nmap.xsl elérési útvonala bele van drótozva a programba. A --webxml vagy a --stylesheet paraméterek megadásával olyan hordozható XML fájlt hozhat létre, mely bármely Internetre kötött gépen megjeleníthető HTML formátumban.
-oS <fájlnév> (Szkriptkölyök kimenet)
-oG <fájlnév> (grep által feldolgozható kimenet)
Mindezek ellenére a greppel feldolgozható kimenet még mindig nagyon népszerű. Egyszerű formátumú, mely minden egyes célpont adatait egyetlen sorban adja vissza, egyszerűen kereshető és feldolgozható olyan alap Unix eszközökkel, mint a grep, awk, cut, sed, diff, vagy egy Perl parancsfájl. Emellett használható még egyszeri tesztek parancssorból történő elvégzésére. Az összes nyitott SSH kapujú, vagy Solaris operációs rendszert futtató állomás megtalálásához elég egy egyszerű greppel feldolgozható kimenet, melyet az awk vagy a cut programba átirányítva kinyomtatható a kívánt információ.
A greppel feldolgozható kimenet megjegyzésekből (#-tel kezdődő sorok) és a célpont soraiból áll. A célpont sora 6 címzett mezőt tartalmaz, tabulátorral elválasztva, kettősponttal a végén. A mezők nevei: Állomás (Host), Kapuk (Ports), Protokollok (Protocols), Mellőzött állapot (Ignored State), Operációs rendszer (OS), Sorozatszám (Seq Index), IP ID és Állapot (Status).
Ezek közül a mezők közül általábana legfontosabb a Ports, mely információkat tartalmaz az összes érdekes kapuról. Ez egy vesszővel elválasztott lista. Minden egyes bejegyzés egy-egy kaput jelent és hét almezőt tartalmaz perjellel (/) elválasztva. Az almezők nevei: Kapuszám (Port number), Állapot (State), Protokoll (Protocol), Tulajdonos (Owner), Szolgáltatás (Service), SunRPC info és Változat (Version info).
Csakúgy, mint az XML kimenet esetében, ez a leírás ennek a kimenetnek sem tartalmazza a teljes leírását. Az Nmap greppel feldolgozható kimenetének részletes leírása a http://www.unspecific.com/nmap-oG-output címen található.
-oA <alapnév> (Minden kimeneti formátum használata)
Részletezés és hibakeresési paraméterek
-v (Növeli az adatok részletességét)
A legtöbb változás csak az interaktív kimenetet érinti és csak néhány van hatással a normál és a szkriptkölyök kimenetre. A többi kimenet gépi feldolgozásra készült, így ezekben az Nmap alaphelyzetben is részletes információkat jelenít meg. Ennek ellenére van pár változás ezekben a módokban, mivel néhány részlet elhagyása jelentősen csökkenti a kimenet méretét. Például a greppel feldolgozható kimenetben a megjegyzések csak a részletes módban jelennek meg, mivel ezek eléggé hosszúak lehetnek.
-d [szint] (Növeli vagy beállítja a hibakeresés szintjét)
A hibakeresési kimenet hasznos lehet, ha valamilyen hibát gyanít az Nmap program működésében, vagy egyszerűen csak szeretné megérteni, hogy mit és miért csinál az Nmap. Mivel ez a funkció elsősorban fejlesztőknek készült, ezért a legtöbb megjelenő információ nem is értelmezhető könnyen. Kaphat például egy ilyen kimenetet: Timeout vals: srtt: -1 rttvar: -1 to: 1000000 delta 14987 ==> srtt: 14987 rttvar: 14987 to: 100000. Ha nem ért egy sort egyszerűen figyelmen kívül hagyhatja, megnézheti a program forráskódjában vagy segítséget kérhet a fejlesztői levelező listán (nmap-dev). Néhány sor könnyen érthető, de a hibakeresési szint növekedésével az üzenetek egyre homályosabbá válnak.
--packet-trace (Az elküldött és fogadott csomagok és adatok követése)
--open (Csak a nyitott (vagy valószínűleg nyitott) kapukat mutatja)
--iflist (Illesztők és útvonalak listázása)
--log-errors (A hibák/figyelmeztetések rögzítése a normál módú kimenti fájlba)
Vegyes kimeneti paraméterek
--append-output (Felülírás helyett hozzáfűzés a kimenti fájlhoz)
--resume <fájlnév> (Megszakított letapogatás folytatása)
--stylesheet <útvonal vagy cím> (XSL stíluslap beállítása az XML kimenet átalakításhoz)
--webxml (Stíluslap betöltése az Insecure.Org oldalról)
--no-stylesheet (Kihagyja az XSL stíluslap meghatározását az XML fájlból)
Ebben a szakaszban néhány olyan fontos (és kevésbé fontos) paraméter leírása található, melyek nem igazán illenek más fejezetekbe.
-6 (IPv6 letapogatás engedélyezése)
Bár az IPv6 nem terjedt el viharos gyorsasággal a világban, egyes országokban (általában Ázsiában) egyre inkább ezt használják és a legtöbb modern operációs rendszer támogatja. Ha az Nmap programot IPv6 támogatással akarja használni, akkor mind a forrás- mind a célgépnek IPv6 beállítást kell használnia. Ha az Ön szolgáltatója (mint a legtöbb általában) nem biztosít Önnek IPv6 címet, igénybe vehet ingyenes alagút szolgáltatókat, melyek kiválóan működnek együtt az Nmap programmal. Az egyik legjobb ezek közül a BT Exact. Szintén jól használható még a Hurricane Electric nevű szolgáltató http://ipv6tb.he.net/. Szintén népszerűek az Ipv6-ról Ipv4-re alagutat biztosító szolgáltatók is.
-A (Agresszív letapogatási paraméterek)
--datadir <könyvtárnév> (Saját Nmap adatfájl helyének megadása)
--servicedb <szolgáltatásfájl> (Saját szolgáltatásfájl megadása)
--versiondb <szolgáltatás próbafájl> (Saját szolgáltatás próbafájl megadása)
--send-eth (Nyers ethernet keretek küldése)
--send-ip (Küldés az IP rétegen keresztül)
--privileged (Feltételezi, hogy a felhasználó teljes jogosultsággal rendelkezik)
--unprivileged (Feltételezi, hogy a felhasználónak nincs elegendő jogosultsága)
--release-memory (Kilépés előtt felszabadítja a memóriát)
-V; --version (Programváltozat megjelenítése)
-h; --help (Súgólap megjelenítése)
Az Nmap program futása alatt minden billentyű lenyomása rögzítésre kerül. Így kapcsolat létesíthető a programmal anélkül, hogy le kellene állítani majd újraindítani azt. Bizonyos billentyűkkel módosíthat egyes paramétereket, míg a többi billentyű lenyomásával egy állapotjelentés jelenik meg az éppen futó letapogatásról. ltalános szabály, hogy a kisbetűk növelik a megjelenített információ mennyiségét, míg a nagybetűk csökkentik azt. Segítségért használja a ‘?’ billentyűt.
v / V
d / D
p / P
?
Bármely más billentyű
Stats: 0:00:08 elapsed; 111 hosts completed (5 up), 5 undergoing Service Scan
Service scan Timing: About 28.00% done; ETC: 16:18 (0:00:15 remaining)
Ebben a fejezetben néhány példa következik az Nmap használatára, az egyszerűbb rutinfeladatoktól a bonyolultabb, beavatottabbak számára valókig. Néhány IP cím és tartománynév azért került be a példákba, hogy a dolgok eléggé konkrétak legyenek. Ezeket helyettesítse olyan IP címekkel és nevekkel, melyek a saját hálózatából származnak. A program készítői nem hiszik, hogy a kapuletapogatás valójában illegális vagy illegális lehet. Ennek ellenére néhány rendszergazda nem veszi szívesen a kéretlen letapogatásokat és panaszt emelhet. A legjobb előzetesen megszerezni a szükséges engedélyeket.
Tesztelési célból kipróbálhatja a scanme.nmap.org állomást. Ez az engedély kizárólag az Nmap programmal történő letapogatásra vonatkozik és nem terjed ki ártó kódok kipróbálására vagy szolgáltatásmegtagadási (DOS) támadások végrehajtására. A hálózat kapacításának megőrzése érdekében kérjük, hogy ne indítson napi néhány tucatnál több letapogatást. Ha valaki visszaélne ezzel az ingyenes tesztelési lehetőséggel, a tulajdonosok leállítják a rendszert és az Nmap a következő hibaüzenettel fog visszatérni: Failed to resolve given hostname/IP:scanme.nmap.org. Ugyanezek az engedélyek vonatkoznak a scanme2.nmap.org, scanme3.nmap.org és a további állomásokra is, bár ezek jelenleg még nem üzemelnek.
nmap -v scanme.nmap.org
Ezzel a paranccsal letapogatható az összes foglalt TCP kapu a scanme.nmap.org állomáson. A -v paraméter engedélyezi a bőbeszédű üzemmódot.
nmap -sS -O scanme.nmap.org/24
Elindít egy lopakodó SYN letapogatást minden olyan állomáson, mely a Scanme állomás „C osztályú” címterében található és elérhető. Emelett megpróbálja kideríteni, hogy az elérhető állomások milyen operációs rendszert futtatnak. A SYN letapogatás és az operációs rendszer felderítése miatt ennek a parancsnak a futtatásához rendszergazdai jogosultságok szükségesek.
nmap -sV -p 22,53,110,143,4564 198.116.0-255.1-127
Felderíti az állomásokat a 198.116-os B osztályú hálózat mind a 255 8 bites alhálózatának alsó felében és végrehajt rajtuk egy TCP letapogatást. Ellenőrzi, hogy a rendszereken fut-e SSH, DNS, POP3 vagy IMAP szolgáltatás a szabványos kapukon, illetve fut-e bármilyen szolgáltatás a 4564-os kapun. Ha bármely kapu nyitva található, egy változat érzékeléssel meghatározzuk az azon futó alkalmazás típusát.
nmap -v -iR 100000 -PN -p 80
Arra utasítja az Nmap programot, hogy válasszon ki véletlenszerűen 100 000 állomást és keressen rajtuk webkiszolgálót (80-as kapu). Az állomások felderítését a -PN paraméterrel kikapcsoljuk, mivel egy kapu letapogatásakor felesleges először néhány próbával kideríteni, hogy az állomás elérhető-e.
nmap -PN -p80 -oX logs/pb-port80scan.xml -oG logs/pb-port80scan.gnmap 216.163.128.20/20
Visszhang próbák nélkül letapogat 4096 IP címet webkiszolgáló után kutatva, a kimenetet pedig elmenti greppel feldolgozható és XML formátumban.
Akárcsak a program készítője, az Nmap sem tökéletes. De segíthet jobbá tenni, ha elküldi a felfedezett hibák leírását, vagy javítást készít hozzájuk. Ha az Nmap nem az elvárásai szerint működik, először mindig szerezze be a legfrissebb változatot a https://nmap.org címről. Ha a probléma továbbra is fennáll, nézzen utána, hogy felfedezték-e már mások is. Keressen rá a Google-ban a hibaüzenetre vagy böngéssze át az Nmap fejlesztői listát a https://seclists.org/ címen. Olvassa végig ezt a leírást is. Ha nem talál semmit, küldjön egy hibajelentést az <dev@nmap.org> címre. Írjon le mindent, amit a hibával kapcsolatban tapasztalt. Adja meg pontosan a használt Nmap változatot és a futtató operációs rendszer változatát is. Az dev@nmap.org címre küldött hibajelzések és az Nmap használatával kapcsolatos kérdések valószínűleg gyorsabban megválaszolásra kerülnek, mintha azokat közvetlenül a program készítőjének (Fyodor) küldené.
A hibajavítások sokkal hasznosabbak, mint a hibajelentések. A hibajavítások elkészítésével kapcsolatban tanácsokat kaphat a https://nmap.org/data/HACKING címen. A hibajavítások elküldhetők az nmap-dev listára (ez a javasolt), vagy közvetlenül a készítőnek is.
Fyodor <fyodor@nmap.org> (https://insecure.org)
Az évek során emberek százai járultak hozzá értékes munkájukkal az Nmap programhoz. Ezek részletezése megtalálható a CHANGELOG fájlban, mely az Nmap program terjesztése mellett elérhető a https://nmap.org/changelog.html címen is.
Nmap Biztonsági letapogató (C) 1996-2007 Insecure.Com LLC. Az Nmap az Insecure.Com LLC bejegyzett védjegye. Ez egy szabad program; szabadon továbbadható és/vagy módosítható a Szabad Szoftver Alapítvány által kiadott GNU General Public License 2-es változatának irányelvei szerint. Ez biztosítja Önnek a jogot, hogy bizonyos feltételek esetén ezt a programot használja, módosítsa és továbbadja. Ha az Nmap technológiáját üzleti célú programba kívánja beágyazni, más licencre van szüksége (írjon a <sales@insecure.com> címre). Több, biztonsági letapogatót forgalmazó cég kapott ilyen licencet az Nmap technológiájának használatára az állomás felderítés, kapupásztázás, operációs rendszer érzékelés és szolgáltatás/változat érzékelés területén.
A GPL fontos korlátozásokat alkalmaz a „származtatott munkákkal” kapcsolatban, bár jelenleg a kifejezés nincs részletesen meghatározva. A félreértések elkerülése érdekében - és a GPL szándékait szem előtt tartva - a készítők úgy vélik, hogy egy alkalmazás akkor tekinthető „származtatott munkának”, ha az alábbiak közül bármelyik teljesül:
Az „Nmap” kifejezés felhasználható az Nmap programból származtatott munkák bármely részére. A fenti lista nem kizárólagos, csak néhány példán keresztül megpróbálja tisztázni az Nmap készítőinek értelmezését a származtatott munkákkal kapcsolatban. Ezek a korlátozások kizárólag akkor érvényesek, ha Ön valójában továbbértékesíti az Nmap programot. Például semmi nem tiltja, hogy Ön kezelő felületet készítsen az Nmap programhoz és azt üzleti céllal forgalmazza. Terjessze a programot önállóan és hívja fel a felhasználók figyelmét, hogy az Nmap programot külön kell letölteniük a https://nmap.org címről.
A program készítői nem gondolják, hogy a fentiek további korlátozásokat adnának a GPL-hez, kizárólag annak tisztázására szolgálnak, hogyan értelmezik a „származtatott munkák” fogalmát a GPL engedély alatt terjesztett Nmap programmal kapcsolatban. Ez hasonló ahhoz, ahogyan Linus Torvalds kifejtette a véleményét a Linux rendszermag-modulokhoz kapcsolódó „származtatott munkákkal” kapcsolatban. A készítők értelmezése kizárólag az Nmap programra vonatkozik - nem vonatkozik más GPL termékekre.
A készítők örömmel segítenek a GPL korlátozásainak értelmezésében, ha az Nmap programot nem GPL licenc alatt terjesztett munkában kívánja felhasználni és bármilyen kérdése merülne fel ezzel kapcsolatban. Ahogy a fentiekben már szóba került, a készítőktől más licenc is beszerezhető, ha az Nmap programot üzleti célú alkalmazásban vagy eszközben kívánja felhasználni. Több biztonsági eszköz szállítója kötött ilyen szerződést, amely általában tartalmaz egy állandó licencet az Nmap használatára, kiemelt támogatást és frissítést. Emellett segít fedezni az Nmap technológiájának folyamatos fejlesztésével járó költségeket is. További információkat a <sales@insecure.com> címre küldött levélben kérhet.
A GPL előírásaihoz képest különleges kivételként az Insecure.Com LLC hozzájárulását adja, hogy a program kódjához az OpenSSL könyvtár bármely változatát hozzákapcsolják. Ezt a könyvtárat külön licenc alatt terjesztik, melynek leírása megtalálható a Copying.OpenSSL fájlban, vagy a program saját copyright fájljához csatolva. Az OpenSSL kivételével Önnek minden használt kód esetében engedelmeskednie kell a GNU GPL előírásainak. Ha módosítja ezt a fájlt, kiterjesztheti ezt a kivételt a saját változatára, de erre semmi sem kötelezi.
Ha Ön ezeket a fájlokat egy írott licenc megállapodással, vagy olyan szerződéssel kapja, mely a fentiektől eltérő kitételeket tartalmaz, akkor ezek a megállapodások elsőbbséget élveznek a fentiekkel szemben.
Nmap Referencia Útmutató (C) 2005 Insecure.Com LLC. Ez az útmutató a Creative Commons Attribution License[2] 2.5-ös változata alatt jelenik meg. Ez lehetővé teszi az Ön számára, hogy szabadon terjessze és módosítsa saját igényei szerint mindaddig, amíg hivatkozik az eredeti forrásra. Alternatív megoldásként kezelheti úgy is ezt a dokumentumot, mintha az Nmap programmal azonos licenc alá tartozna (az előzőek szerint).
This is an unnofficial translation of the Nmap license details[12] into hungarian. It was not written by Insecure.Com LLC, and does not legally state the distribution terms for Nmap -- only the original English text does that. However, we hope that this translation helps hungarian speakers understand the Nmap license better.
Ez az Nmap licenc részletek[12] nem hivatalos magyar fordítása. Ezt nem az Insecure.Com LLC készítette és nem tartalmazza az Nmap hivatalos terjesztési irányelveit. Ezeket kizárólag az eredeti angol nyelvű szöveg tartalmazza. Azonban reméljük, hogy ez a fordítás segít a magyarul beszélőknek jobban megérteni az Nmap licencét.
Azért biztosítjuk a hozzáférést a program forráskódjához, mert hiszünk abban, hogy a felhasználónak jogában áll megismerni a program működését annak elindítása előtt. Emellett a program esetleges biztonsági rései is vizsgálhatóak (régóta nem találtak egyet sem).
A forráskód segítségével az Nmap átvihető új rendszerekre, kijavíthatók a hibák és új képességekkel is bővíthető a program. Bátorítunk mindenkit, hogy az általa készített változtatásokat küldje el a <fyodor@nmap.org> címre, hogy azok bekerülhessenek a fő terjesztésbe. Azzal, hogy ezeket a módosításokat elküldi Fyodornak vagy valamely Insecure.Org fejlesztői listának, Ön korlátozás nélküli, nem-kizárólagos jogot biztosít Fyodornak és az Insecure.Com LLC-nek a kód újrafelhasználásához, módosításához és új licenc alatti kibocsátásához. Bár az Nmap mindig elérhető lesz nyílt forrásúként, de ha nincs lehetőség a kód új licenc alatti kibocsátására, ez számos szabad program szempontjából katasztrofális. Alkalmanként harmadik fél számára is új licenc alatt engedélyezzük a kód használatát a fentiek szerint. Ha a saját kódját különleges licenc alatt szeretné engedélyezni, kérjük jelezze azt az elküldéssel egyidőben.
A programot annak reményében terjesztjük, hogy hasznos lesz, de MINDENFÉLE GARANCIA NÉLKÜL; beleértve az ELADHATÓSÁGRA vagy EGY ADOTT CÉLRA VALÓ MEGFELELŐSÉGRE vonatkozó garanciát. További részletekért látogasson el a http://www.gnu.org/copyleft/gpl.html címre, vagy olvassa el az Nmap programmal terjesztett COPYING fájlt.
Szükséges megjegyezni, hogy alkalmanként az Nmap miatt öszeomolhatnak bizonyos gyengén megírt alkalmazások, TCP/IP vermek és operációs rendszerek is. Bár ezek nagyon ritkán fordulnak elő, fontos észben tartani. Soha ne használja az Nmap programot kritikus feladatot ellátó rendszer letapogatására addig, míg fel nem készült egy esetleges leállás minden következményére. A készítők elismerik, hogy az Nmap okozhatja egyes rendszerek vagy hálózatok összeomlását és elutasítanak minden felelősséget az Nmap által esetleg okozott kárral vagy problémákkal kapcsolatban.
Az esetleges összeomlások kockázata miatt és mert rossz szándékű behatolók előzetes felderítésre használják az Nmap programot, egyes rendszergazdák idegesen reagálnak a legkisebb letapogatásra is és hajlamosak panasszal élni. Így a legkisebb letapogatás előtt is célszerű a rendszer tulajdonosától engedélyt kérni.
Biztonsági okokból az Nmap programot soha nem szabad különleges jogosultságokkal (pl. suid root) telepíteni.
Ez a program az Apache Software Foundation[13] által fejlesztett programrészeket tartalmaz. Az Nmap programmal együtt a Libpcap hordozható csomagelfogó könyvtár[14] egy módosított változata is terjesztésre kerül. Az Nmap Windowos változata a Libpcap könyvtárból származó WinPcap könyvtárral[15] kerül terjesztésre. A szabályos kifejezések támogatását a PCRE könyvtár[16] biztosítja, mely egy nyílt forráskódú program és Philip Hazel munkája. Egyes nyers hálózati funkciók a Libdnet[17] hálózati könyvtárat használják, mely Dug Song munkája. Az Nmap programmal ennek egy módosított változata érkezik. Igény esetén az Nmap felkészíthető az SSL változat érzékelésre az OpenSSL titkosító eszköztár[18] segítségével. Az Nmap Parancsfájl motor a Lua programozási nyelv[19] egy beágyazott változatát használja. Az ebben a szakaszban szereplő valamennyi harmadik féltől származó program szabadon újra terjeszthető a BSD stílusú programlicencek alapján.
USA export korlátozás: az Insecure.Com LLC úgy véli, hogy az Nmap a US ECCN (export control classification number) 5D992 alá tartozik. Ennek a kategóriának az elnevezése: „Az 5D002 alá nem tartozó információbiztonsági program”. Ennek a besorolásnak egyetlen korlátozása a terrorizmus ellenesség, mely minden árura vonatkozik és megtiltja ezek exportálását olyan terrorista államoknak, mint Irán és Észak Korea. Így az Nmap exportálásához nem szükséges különleges engedély, hozzájárulás vagy kormányzati felhatalmazás.
31/08/2022 | [FIXME: source] |